Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Az East jövő márciusban újra koncertezik

A progresszív rockot játszó magyar csapat, amely idén húsz év után adott koncertet Pécsett, jövő márciusban Szegeden, majd Budapesten is játszik.
Újra színpadra lép a nyolcvanas-kilencvenes években aktív East együttes. A progresszív rockot játszó magyar csapat, amely idén húsz év után adott koncertet Pécsett, jövő márciusban Szegeden, majd Budapesten is játszik.

"Az East 2013. március 4-én a Szegedi Nemzeti Színházban, március 12-én pedig a fővárosban, a Művészetek Palotájában lép fel. A szegedi teátrumban rockkoncertek nem szoktak lenni, dzsessz azonban előfordul. A Müpában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem hasonló kategória, bár lényegesen nagyobb, mint a nagyon jó akusztikájú pécsi Kodály Központ, ahol idén nyáron játszottunk" - fejtette ki Móczán Péter basszusgitáros, zeneszerző, az együttes vezetője hétfőn az MTI-nek.

A csapat idén júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) off-programjának kiemelt részeként csaknem két évtized szünet után adott ismét koncertet. Az East 1975-ben éppen Szegeden alakult, és az 1980-as évekre a hazai progresszív rock és dzsessz színtér egyik legszínvonalasabb képviselője lett, 1981 és 1994 között nyolc stúdióalbumot készített, majd elbúcsúzott a közönségtől. Idén a visszatérő koncertre megjelent egy korai koncertfelvétel CD-n Csepel felett az ég címmel.

"Várhatóan hasonló műsort fogunk játszani jövőre is, mint az idén Pécsett, azaz teljes egészében előadjuk első lemezünk, a Játékok anyagát, az 1982-es Hűség című korong nagy részét, valamint négy további albumunkról válogatunk. A próbákat jövő februárban kezdjük el. Abban sincs változás, hogy színpadra lép az East 1994-ben elbúcsúzott felállása, tehát Takáts Tamás énekel, Pálvölgyi Géza játszik billentyűs hangszereken, Dorozsmai Péter dobol és én basszusgitározom, emellett zenélni fog az első két lemezt elkészítő összetétel, Pálvölgyin és rajtam kívül Király István dobossal, Varga János gitárossal és Zareczky Miklós énekessel" - mondta Móczán Péter.

A zenekarvezető beszámolt arról, hogy a tervek szerint jövő márciusra elkészül az idei koncertjüket megörökítő DVD és CD, amely az East első ilyen jellegű kiadványa lesz.

Móczán Péter kitért arra, hogy a szegedi és a Müpa-koncert után 2013-ban szeretnének más vidéki nagyvárosokban, illetve külhoni, magyarok lakta területeken is játszani, például Erdélyben.

Az East a nyolcvanas-kilencvenes években fellépett Nyugat-Berlinben, jelent meg lemeze Japánban és Dél-Koreában, 1990-ben Tina Turner előzenekara volt az MTK stadionban 50 ezres közönség előtt.

Olvasóink írták

  • 2. africannight 2012. december 04. 07:57
    „...és a kkfh-i művh-ban ´82-83-ban! "S a gödör fölött hullni kezd a hó"-ra nyakunkba szakadt az összes por az álmennyezetről. Azok a basszusok, édes Istenem! Pécsen a haverok "úgy elszálltak", nem tudtam menni, de most ott leszek! Jegyeket mikor kezdik árulni?”
  • 1. bagoly 2012. december 03. 21:00
    „Azok a csodás koncertek a KISZÖV-klubban!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem hordja a rendőrtől kapott csizmát a New York-i koldus

A hajléktalan férfi eldugta a lábbelit, mert - ahogy mondta - nagyon sok pénzt érnek. Tovább olvasom