Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Az elhízás fokozza az agykárosodást

Az elhízás fokozza az Alzheimer-kórral járó agykárosodást egy francia tanulmány szerint.
A Közegészségügyi és Orvostudományi Kutató Intézet (INSERN) tanulmánya és a Lille-i II. Egyetem kutatói génmódosított egereken végzett kísérletek során azt találták, hogy az elhízás fokozza az Alzheimer-kór esetében szokásos gondolkodási hibákat és agykárosodást.

A Diabetes című szakfolyóiratban megjelent tanulmány megerősíti azt az elgondolást, hogy az anyagcserezavarok szerepet játszhatnak a demencia (elbutulás) kialakulásában – mondta David Blum, az INSERN kutatója, a tanulmány szerzőinek vezetője.

Az Alzheimer-kór és a vele rokon betegségek az időskori demencia elsődleges előidézői. A megfigyelt gondolkodásromlás kétfajta károsodás következménye. Az elsőnél az agyban az idegsejteket elpusztító kóros fehérjelerakódások, úgynevezett amyloid plakkok keletkeznek az idegsejteken kívül, a másiknál pedig hibás szerkezetű Tau-fehérje halmozódik fel az idegsejteken belül.

Az korábban is ismert volt, hogy az elhízás szerepet játszik az amyloid plakkok kialakulásában, az idegsejtekben lévő hibás Tau-fehérjékre gyakorolt hatása nem volt világos.

Luc Buée doktor csoportjának kutatói genetikailag módosított egerekkel végeztek kísérletek, amelyeknél az idősödéssel bekövetkezett a Tau-fehérje okozta agykárosodás. Öt hónap alatt az egerek zsírokban gazdag táplálékot kaptak, ennek révén beindult a fokozatos elhízás.

A hízókúra végén az elhízott egerek súlyosabb patologikus elváltozást mutattak, mind az emlékezet, mind a Tau-fehérje szempontjából. A kutatók most a súlyosbodás okainak feltárásán dolgoznak.

A betegség végső (3.) stádiumában az elbutulást okozó plakkokat elvileg elpusztító molekulákkal végzett terápiás kísérlek nemrégiben kudarcba fulladtak.

"A Tau-fehérje okozta károsodásokra való ráhatás alternatív vagy kiegészítő megközelítés lehet. A mi laboratóriumunkban ebben az irányban folyik a munka – mondta David Blum. A Tau-fehérjével kapcsolatos agykárosodásokat súlyosbító tényezők azonosítása érdekes kezelési megoldásokhoz vezethet – tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 2. qrumpli 2013. január 15. 10:21
    „69 éves vagyok és 120 kg ha ennél nem leszek hülyébb ebbe belenyugszok.
    Kenyerem javát megettem most jöhet a hús.
    Ha a kergemarhakór 20 év után alakul ki ide nekem a marhasültet.”
  • 1. Besenyő_Pistabácsi 2013. január 14. 18:27
    „Szerintem a legtöbb Magyarnak ez a baja...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jessica Simpson se a régi

Jessica Simpson 7 hónapos gyermekével és vőlegényével nyaral karácsony óta, így a sztár valószínűleg… Tovább olvasom