Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Az új brit popdíva, Charli XCX is fellép az idei Eletronic Beatsen

A nemzetközi elektronikus tánczenei színtér legizgalmasabb előadói lépnek fel az Electronic Beats nemzetközi zenei fesztiválsorozat budapesti koncertjein.
A Millenáris Teátrum színpadán élő műsorral jelentkezik az idén a világ slágerlistáira is feljutó új brit popüdvöske, Charli XCX, a house műfaj egyik legátütőbb tavalyi lemezét jegyző spanyol John Talabot és a zenéjében a dzsesszes és rockos elemekhez is bátran és szellemesen nyúló Nozé nevű francia páros is.

A pályafutását warehouse rave bulikban kezdő, a London melletti Stevenage nevű városkából származó Charli XCX énekes-dalszerző 2013-ban egyik napról a másikra vált Nagy-Britannia egyik legígéretesebb popelőadójává. A szintipop, a dark wave és az elektronika jegyeit magán viselő True Romance című első albumát, amely az Asylum Records és az Atlantic Records gondozásában áprilisban jelent meg, egyöntetű kritikai elismerés övezte. A svéd Icona Pop duónak írt I Love It című popslágernek is köszönhetően az énekes-dalszerző 21 éves korára mások mellett a Coldplay-jel is turnézott már.

A Fuse nevű amerikai zenecsatorna által idén márciusban a világ jelenlegi harminc legizgalmasabb előadója közé is beválasztott énekesnő - polgári nevén Charlotte Emma Aitchison - az MTI-nek elmondta: pénteki budapesti élő koncertjére új, kizárólag nőkből álló gitárszekcióval készül, az előadás fekete-fehér látványvilága pedig Robert Palmer Addicted to Love című legendás, "divatmodelles" videoklipjét idézi majd, vegyítve a várhatóan 2014 márciusra elkészülő második nagylemez színvilágára jellemző vörös díszlettel.


A régióban első ízben Magyarországon színpadra lépő énekesnő hozzávetőleg egy órát fog játszani, a tervezett mintegy 10-12 dal között a debütáló album számai mellett felcsendül majd a "a True Romance-nál csajosabb, valamint a több élő hangszer, teltebb basszushangzás, illetve több gitár és hangsúlyosabb dobjáték" irányába tolódó második lemez Superlove című száma is, amelyhez nemrégiben videoklip is készült.

A brit énekesnő mellett a pénteki rendezvényen játszik John Talabot spanyol house virtuóz is, akit ugyancsak először láthat élőben a magyar közönség. A barcelonai zenészre 2010-ben Sunshine cimű szerzeménye révén figyelt fel a klubélet, 2012-ben debütáló fIN cimű albuma okán pedig mára a Four Tettel és a Caribouval emlegetik egy lapon - olvasható a fesztivál szervezőinek MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Magyarországon korábban is megfordult Nozé nevű francia duó, Nicolas Sfintescu (aka DJ Freak) és színpadi partnere, Ezechiel Pailhes "Emir Kusturica szellemiségének nyugati válaszát", egy balkáni cirkusz hangulatát csempészik a Millenáris falai közé. A zenéjét egyebek mellett a dzsessz, a rock és a house ötvözésére építő páros először 2006-os Dance című lemezével hívta fel magára a figyelmet, Dring című lemeze 2011-ben jelent meg.

A chillwave iránt rajongóknak a Washed Out fellépése igazi csemegét jelenthet, az "álomszerű, éteri hangzásokat" szövő amerikai Ernest Greene-t 2011-es Within and Without és idén augusztusban kiadott Paracosm nevű anyagai helyezték fel a térképre.

Az Electronic Beats 2001-ben Németországból indult, célja, hogy közelebb vigye az embereket a zenéhez, a designhoz és a divathoz. A rendezvénysorozat az egész évet átfogja, 2013-ban még további három helyszínen, Zágrábban, Drezdában és Bécsben rendeznek fesztivált.

A pénteki eseményről további részletek az esemény Facebook-oldalán találhatóak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rihannát kiparancsolták a nagymecsetből Abu-Dzabiban

Kiparancsolták az abu-dzabi Zájed Sejk-nagymecsetből a popsztár Rihannát, mert "nem a helyhez illő"… Tovább olvasom