Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Az új James Bond-film korai forgatókönyve is kikerülhet a netre

A Daniel Craig és Christoph Waltz főszereplésével készülő új James Bond-film a tervek szerint 2015. november 6-án kerülne a mozikba.
A Spectre című, készülő James Bond-film forgatókönyvének egyik korai változatát is ellopták a Sony Pictures elleni november végi hackertámadás során - jelentették be vasárnap a film producerei.

Az Eon Productions közölte, szombat reggel jutott tudomásukra az, hogy a Spectre korai verziója is a Sony stúdió számítógépeiről ellopott anyagok között van. "Az EON Productions aggódik amiatt, hogy azoknak a feleknek, akiknek átadták az ellopott forgatókönyvet, szándékukban áll közzétenni azt, vagy ismertetni tartalmát" - írták a producerek közleményükben, amelyben arra figyelmeztettek, hogy a film forgatókönyvét az brit szerzői jogok védik.

A kalózok a filmstúdió öt filmjét tették fel illegálisan a világhálóra, és több gigabájtnyi személyes adatot is elloptak, közöttük a Sony Pictures 47 ezer alkalmazottjának és harmadik személyeknek a címét és társadalombiztosítási számát.

A november 24-i kibertámadást követően a mindmáig ismeretlen hackercsoport azt követelte, hogy állítsa le a Sony a The Interview című filmjének bemutatását. Az észak-amerikai mozikba december 25-én kerülő filmben Seth Rogen és James Franco újságírókat alakítanak, akiket a CIA megbíz Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolásával. A hackerek szerint ez a "terrorista" film "megtörheti a térség békéjét és háborút idézhet elő". Az ügyben FBI-vizsgálat indult. Egyes szakértők úgy vélték, Észak-Korea áll a hackertámadás hátterében, ám ezt az ország hivatalosan cáfolta.

A Daniel Craig és Christoph Waltz főszereplésével készülő új James Bond-film a tervek szerint 2015. november 6-án kerülne a mozikba. A forgatás hétfőn kezdődött a londoni Pinewood stúdióban. Rendezője Sam Mendes, aki a 2012-es Skyfall után másodszor rendez 007-es filmet.
Robert Lawson, a Sony szóvivője a Reuters brit hírügynökségnek cáfolta azokat a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a hackertámadás miatt leálltak volna a Spectre forgatásával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VI. Pál mondta, hogy az állatok a mennybe jutnak!

A Vatikán tagadta a The New York Times amerikai napilapban megjelent hírt, miszerint Ferenc pápa azt… Tovább olvasom