Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Bárdos András: visszatérne a képernyőre, de egyelőre nincs kedve

Egy ideje hátat fordított a televíziózásnak Bárdos András, így befejezhette első könyvét. Az Ítélet című kötet kapcsán politikai krimiről, televíziózásról és egészségügyről faggattuk.

A négygyermekes családapa úgy véli: Magyarország nincs felkészülve semmilyen katasztrófára. Lehetősége volna rá, hogy visszatérjen a képernyőre, de megcsömörlött – egyelőre nincs kedve.

– Ítélet című könyve elején olvasható: a történetet, a szereplőket meg több helység nevét is a fantázia szülte. Aki összefüggéseket vél felfedezni, szereplőket valóságos személyekkel azonosít vagy fordulatokat megtörtént eseményekkel vet össze, az képzeleg. Ezek szerint én képzelegtem a könyv olvasása közben: nemzeti gárda, cigánygyilkosságok, egy országos kereskedelmi tévé kulisszái, halálos, az egész világon végigsöprő ismeretlen vírus, radikálisok összecsapása a tehetetlen rendőrséggel – az elmúlt néhány év magyar valóságának lenyomata ez.
– Az volna a csoda, ha nem képzelegne. A könyv elején olvasható szöveggel azt akartam elérni, hogy az emberek ne keressék, hogy most ez a szereplő az a politikus vagy az a tévés, ne próbálják azonosítani a karaktereimet valóságos személyekkel, annak ellenére, hogy két különálló eseménysor, a valóság és amit én elképzeltem, ezek szerint valamilyen módon egybevág.


Üzentek, hogy haragszanak rám

– Az ön könyve azonban sokkal brutálisabb, mint a Magyarországon megtörtént események. Rengetegen halnak meg a cigányok és radikálisok összecsapásában, és a vírus a megfertőzöttek húsz százalékát is megöli. Rettenetes képeket fest le a pusztításról.
– Maga a kiindulópont durvább. A Magyarországon eddig megjelent vírusok nem voltak gyilkos vírusok. Csak a riadalom volt nagy. És a történetem abból a fikcióból indul ki, hogy egy ilyen vírus berobban és komoly pusztítást visz véghez nemcsak Magyarországon, hanem a világban is. Azt gondolom, a reakciók a valósághoz képest ugyanúgy túlzók, mint a vírus hatása a történetben a valódihoz képest. De ez ennyire hiteltelen?

– Nem, csak furcsa, hogy a néző lát egy hiteles, barátságos televíziós újságírót, és meghökken, hogy ennyire durva könyv jön ki a keze alól.
– Nem lehet tudni, mi lakozik egy emberben. Elképesztő dolgok tudnak egy emberről kiderülni. Megmutattam egy barátomnak a könyv felét, és pont azt mondta, amit maga, hogy egy kedves, hiteles, decens tévés ne adjon ki ilyen könyvet. Vagy ha kiadom, akkor ne a saját nevemen.



– Elég friss a könyve, de azért megkérdezem: senki nem akarta még beperelni?
– Beperelni még senki nem akart, de üzenetet kaptam már több helyről, hogy haragszanak rám.

Drága film lenne

– Politikai krimit írt. Vannak példaképek, olvasott hasonló regényeket?
– Inkább összeesküvésfilmeket néztem. Azokat szeretem. A könyv struktúrájában picit olyan akar lenni, mint egy film.

– Pont ezért, mert nagyon sok szálon fut a történet, és szinte forgatókönyvszerű, nagyon koncentrálni kell, hogy nyomon tudjuk követni. Nem akarta még senki megvenni a jogot, hogy megfilmesítse?
– Bár megtörténne. De félek, hogy drága film lenne, és nem lenne rá pénz.

– Mi volt az az esemény, eseménysorozat, ami arra késztette, hogy könyvet írjon?
– Amikor elkezdtem két éve, akkor valódi riadalom volt. Akkor azt gondoltam, hogy a madárinfluenza megváltoztatja az emberiség történetét. Ez most sem kizárt persze. Azt kijelenthetjük, hogy az emberiség teljesen felkészületlen egy ilyen típusú vírusra, és Magyarország teljesen felkészületlen bármilyen katasztrófára.


Soha nem vittem még el dobozban a dolgaimat

– Ettől apaként félt, vagy olyan újságíróként, akihez több információ jut el egy ilyen helyzetben, mint egy átlagemberhez?
– Mindkettő, de én már mindent apaként csinálok.

– A könyvben elég szomorú képet fest a magyar egészségügyről. Úgy gondolja, hogy a valóságban is tragikus a helyzet?
– Tragikus. Vannak orvosok, ápolók, akik heroikus küzdelmet folytatnak önmagukkal, a helyzettel, a szegénységgel, az erkölcstelenséggel, a züllöttséggel és a kollégáikkal szemben. Ez tény, és amikor az ember az orvosok keze közé kerül, ha nincs sok pénze, ha nem tud kiválasztani egy nagyon jó, tisztességes orvost, ha nincs szerencséje, akkor csúnyán maga marad.

– Van egy rész a könyvében, amikor a rendőr bemegy az irodájába, és összepakol egy dobozba. Amerikai filmekből ismerős: akit kirúgnak, az így távozik. Ebben volt valami személyes élménye?
– Nem. Sok munkahelyemről távoztam már így vagy úgy: úgy, hogy kitessékeltek, vagy úgy, hogy megállapodtunk, de soha nem vittem még el dobozban a dolgaimat. Kisétáltam, és lett, ami lett a dolgaimmal.

– Nem túl barátságos könyvében a televízióval sem, egy állami csatorna szerepel a könyvében, elszomorító képet fest az ott folyó munkáról. Ha ez a véleménye, mi az, amire tanítani tudja osztályát a színművészeti egyetemen? Nem sziszifuszi, nem értelmetlen munka ez?
– Az elszomorító szót vitatnám. Én ilyennek látom, és a véleményem nem túl pozitív. Így aztán könnyű tanítani. Nem azt kell mondani, hogy ott van, csináljátok, amit mások csinálnak, hanem meg lehet mondani, hogy nem így kell. Ha a tanítványaimat nézem, Suszter Richárdot mondjuk, aki tavalyelőtt az év dokumentumfilmjét készítette, és most évfolyamelsőként felvették a Hongkongi Egyetemre, ami a világ 21. legjobb egyeteme, vagy S. Takács Andrást és Cseke Esztert, akik dokumentumfilmeket készítenek a Spektrum tévének, vagy Hajdú Esztert, aki a Fideszes zsidó című filmjével most már az egész világot bejárta – ha ezeket az embereket nézem, akkor az, amit maga mond, hogy értelmetlen, nem igaz.


Egyetlenegy dolog nem klappol

– A Fábry-show-ban elmondta, hogy rettenetesen rossz az arcmemóriája. Ez egy újságírónál nem túl jó tulajdonság.
– Nemcsak hogy újságíróként tragikus, hanem híres emberként is. Huszonvalahány éve szerepelek a tévében, engem mindenki ismer. Megyek az utcán, és rengetegen rám köszönnek. És fogalmam sincs, hogy azért köszöntek rám, mert ismerjük egymást, vagy együtt jártunk iskolába, vagy azért, mert láttak a tévében. De nem tudok ezzel mit kezdeni, nem haragudhatok ezért magamra.

– Most befejezte a könyvet, el kell engedni. Visszatér a tévé képernyőjére?
– Biztosan. Ez a tanult szakmám, a mesterségem, és úgy gondolom, az iskolában is akkor vagyok hiteles, ha látnak a képernyőn. Nem lehet évekre kiszakadni belőle. Minden klappol, hogy csináljam. Egyetlenegy dolog nem klappol: valahogy nincs kedvem.

– Megcsömörlött?
– Igen, azt hiszem, ez a jó szó. Olyan hatalmas volt a dózis, bármennyire fanatikusan, szenvedéllyel csináltam ezt a munkát, kialakult bennem egy kis csömör. A jó az lenne, ha pár év szünet után ugyanolyan csillogó szemmel tudnám folytatni, mint amilyen öt évvel ezelőtt voltam.

Olvasóink írták

  • 8. bélás 2010. május 31. 11:00
    „értelmiségi ember.
    hoztam ernyőt magammal, de utálom tartani.”
  • 7. Krampampuli 2010. május 31. 07:58
    „"mennék veled de nem akarok..." :-D”
  • 6. TELSTAR 2010. május 30. 20:52
    „Bárdos annak a Fenákel Juditnak a fia, aki Pestre kerülve kígyót-békát fröcskölt Szegedre és korábbi munkahelyeire. Nem esett messze az alma sem a fájától, csak más tekintetben.”
  • 5. barkzso 2010. május 30. 20:18
    „Fletó családi barátai és hitbarátai (a nejével együtt) így érthető hogy nem nagyon kapkodnak mostanában értük a médiák.
    Így már az is érthető miért nincs "kedve " visszatérni :))”
  • 4. igazságkereső 2010. május 30. 15:07
    „Visszatérni a képernyőre akkor szoktunk,ha erre lehetőségünk nyílik, ha meg nincs kedvünk, akkor a cím viszont értelmetlen!Itt lenne az ideje a cikkek címeinek helyes használatára,nyilván stilisztikát,helyesírást tanultak a cikkek szerzői, vagy tévedek?!”
  • 3. KolompárRómeó 2010. május 30. 15:04
    „"visszatérne a képernyőre, de egyelőre nincs kedve"

    Éhes vagyok, de nincs kedvem enni.

    Innék egy sört, de nincs kedvem.

    Ez meg már milyen szöveg?”
  • 2. Yossarian 2010. május 30. 15:02
    „pedig de hiányzik.”
  • 1. körszakáll 2010. május 30. 14:30
    „Nevetséges...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megbocsátás ajándéka - egy megerőszakolt nő naplója

Maureen Gibbon számára lezárult egy korszak. A nőt még tizenhat éves korában erőszakolták meg. Évekig cipelte magával a terhet. Tovább olvasom