Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Billy Crystal vezeti az Oscart

A 63 éves színész a Twitter közösségi portálon jelentette be, hogy elvállalta a házigazda szerepét, miután Eddie Murphy az est producerének távozása után visszalépett.
"Én csinálom az Oscart, így a fiatal hölgy a patikában már nem fogja kérdezni a nevem, amikor a gyógyszereimért megyek" - írta bejegyzésében a közkedvelt filmcsillag.

Az amerikai filmakadémia megerősítette Billy Crystal bejelentését, de részleteket nem közölt.
Billy Crystal kilencedik alkalommal vezeti majd a világszerte nagy izgalmakat keltő gálaestet, legutóbb 2004-ben vállalta el a feladatot.

A legsikeresebb átadók közül több is az ő nevéhez fűződik. Tavaly vendégként jelent meg a színpadon, felállva tapsolták meg a közönség soraiban helyet foglaló pályatársai. A színész a gála után úgy fogalmazott, meghatotta ez a fogadtatás, és "talán vicces lenne", ha újból házigazdája lenne a műsornak.

"Azt hiszem, változnia kell a show-nak. Túl sok a díj. Fel kell dobni a műsort, és ha én részese lehetek ennek, az óriási lenne" - mondta egy márciusi interjúban.

A 2012. február 26-i gálaest házigazdájának Eddie Murphyt kérték fel, a színész azonban szerdán visszalépett, miután kreatív partnere, Brett Ratner távozott a produceri székből melegeket sértő kijelentése miatt. Murphy jelenleg épp Ratner filmjében, a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? címűben játszik.

A producer az őt ért heves bírálatok nyomán kedden jelezte távozását, helyére a veterán Brian Grazer érkezett Don Mischer társproducer mellé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Interneten népszerűsíti dalait Rihanna

Új dalainak csütörtökön közzétett rövid ízelítői révén az énekesnő már most az iTunes internetes… Tovább olvasom