Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Blokkolhatják a jogsértő internetes oldalakat

Már a nyomozások idején is blokkolhatnak olyan internetes oldalakat a hatóságok, amelyek súlyos bűncselekményt valósítanak meg - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
A lap ismertette: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a héten bocsátotta társadalmi vitára az új büntető törvénykönyve (Btk.) hatályba lépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések módosításáról szóló javaslatát. Emlékeztettek: az Országgyűlés 2012. június 25-én fogadta el az új Btk.-t, amely jövő július 1-jén lép hatályba, ám emiatt számos kapcsolódó törvényt módosítani kell.

A lap a tervezet legfigyelemreméltóbb részének nevezte az "elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele" intézkedést, amely alapján már a nyomozás idején elérhetetlenné lehetne tenni a súlyos bűncselekményeket megvalósító internetes oldalakat.

A kényszerintézkedésről a bíróság dönt, és annak végrehajtására első körben a tárhelyszolgáltatókat kötelezik. Csupán végső esetben "blokkolhatnák" az oldalt, amennyiben a szolgáltató nem távolítja el a kifogásolt adatokat, vagy külföldi a szerver.

Olvasóink írták

  • 3. történész 2012. október 18. 20:27
    „Blokkolják...határtól 10 km-re bármely külföldön fizetett internet olvasható..suttog az ország,,leszünk”
  • 2. uborka 2012. október 18. 11:42
    „Akkor nem fizetünk elő, és a szomszédét használjuk.....micsoda marhaság, csipet mikor ültetnek belénk, mert azt is mondta az IMF ??????????”
  • 1. klj-54 2012. október 18. 10:25
    „Nem írom le mi az a mód amellyel röhögve ki lehet kerülni ezt az otromba ötletet!
    Retteg a hatalom emiatt minden lehetséges eszközzel el karaja nyomni az ellenzék megszólalásait.
    Ma az IPV6 korában ezt elég nehéz lesz megvalósítani.
    De mit is kezdenek azzal, ha lekódolt levélben naponta elküldik az előfizetőknek a cikkeiket?
    Mi lenne ha Orbán és bűntársai befejeznék a haza elárulását és végre az ország szándékos kirablása helyett az érdemi kormányzással foglalkoznának ármánykodás helyett?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Extrém frizurák a Alternative Hair Show-n Londonban

Londonban rendezték meg a 30. Alternative Hair Show-t, ahol igazán extrém és kreatív alkotásokat… Tovább olvasom