Délmagyar logó

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 31°C Még több cikk.

Bochkor Gábor: Műhiba végzett a nagyimmal

A Bochkorék reggeli műsorába betelefonáló boncsegéd szerint a hibázó orvosok gyakran a kórboncnoktól várják a halál okának kozmetikázását. A műsorvezető felháborodva mesélte: az ő nagymamája is gyanús körülmények között hunyt el.
Lavinát indíthat el a Music FM Önindító című műsorának adása. Bochkor Gáboréknak névtelenséget kérve, eltorzított hangon nyilatkozott egy korábban boncsegédként dolgozó férfi, aki súlyos vádakat fogalmazott meg vallomással felérő mondandójában.

A Zsolt néven nyilatkozó boncsegéd szerint az orvosi szakma kéz kezet mos alapon működik, szerinte napi rendszerességgel fordul elő, hogy egymás védelmében manipulálják a valódi halálokot. Zsolt egy konkrét példával is szolgált.

A téma megérinthette Bochkor Gábort is, hiszen váratlanul egy személyes tragédiájáról számolt be.

– Jó pár évvel ezelőtt a nagymamámat kórházba vittünk, mert el kellett távolítani a méhét – mondta a műsorban a rádiós. – Meg is történt a műtét, voltam nála, tök jókedvű volt, megbeszéltük, hogy két nap múlva viszem haza. Másnap jött egy távirat, hogy meghalt. Azt mondták, hogy embólia, mert hogy valami vérrög. De ha azt mondják, hogy vérrög, akkor én azt kérdezem, hogy egy nyolcvan körüli nőnél egy műtét után miért nem adnak megfelelő mennyiségű véralvadásgátlót. Miért nem kötik rá az intenzív osztályon valami gépre? Ha a gép elkezd pittyegni, lehet, hogy tudtak volna segíteni rajta. Én rögtön azt gondoltam, hogy valamit az orvosok elcsesztek.

Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Repülésről szóló dokumentumfilm narrátora lesz Harrison Ford

A 72 éves színész nemrég kétüléses repülőjével egy golfpályára zuhant, súlyosan megsérült.
Tovább olvasom