Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Bond-plakátgyűjteményt árvereznek el decemberben

Elárverezik Los Angelesben az összes eddigi James Bond-film plakátjaiból álló magángyűjteményt decemberben, a kollekció számos ritkaságot is tartalmaz.
A Profiles in History aukciósház szerint a bevétel meghaladhatja a 200 ezer dollárt (43 millió forint). A ritkaságok között szerepel a londoni Leicester téri premierre készült Oroszországból, szeretettel című 007-es film plakátja 1963-ból. A poszterért, amelyből mindössze néhány darab maradhatott meg, 10-15 ezer dollárt (2-3 millió forint) vár az árverező cég.

A december 15-re és 16-ra szervezett árverés másik izgalmas darabja a legelső 007-es filmplakátok közül való, 1962-ből származó Dr. No-plakát. Ennek értékét 3000-5000 dollárra (650 ezer-egymillió forint) becsülik.

A kultikus kollekciót egy brit magángyűjtő vásárolta össze 25 év alatt - közölte Joe Maddalena, az aukciósház elnöke.


Az ötvenedik Bond-évfordulóval egybeeső árverésen más 007-es emlékeket is áruba bocsátanak, valamint olyan filmes relikviákra is lehet majd licitálni, amelyek nem kötődnek a Bond-univerzumhoz.

Egy október elején megtartott londoni aukciós gálán 752 ezer font (260 millió forint) folyt be Bond-relikviák árveréséből. A Quantum csendjében szereplő Aston Martin sportkocsiért 157 ezer fontot (54 millió forint) fizetett egy licitáló. A bevételt jótékony célokra fordítják.

Az első James Bond-film, a Dr. No 1962-ben debütált a mozikban. A sorozat 007 - Skyfall című, 23. részét október 26-án kezdik vetíteni a magyar filmszínházakban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Japán robothét 2012: a betegápolásban szolgáltatási szektorban segédkeznek a robotok

A japán társadalom rohamos elöregedése a robotipari fejlesztésekre is rányomta a bélyegét: a múlt… Tovább olvasom