Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Brutális gyilkosság: 58 szúrással végeztek Dézivel, a fotómodellel

Lovaknál használt nyugtatószer, ketamin hatása alatt 58 szúrással, és vágással végeztek gyilkosai Szabó Dézi fotómodellel a most elkészült vádirat szerint.
A Blikk információi szerint B. László (22) féltékenysége vezetett a mészárlásig, mivel nem nézte jó szemmel, hogy barátnője, T. Adrienn (20) leszbikus kapcsolatot tartott fenn Dézivel. Mivel tudott róla, hogy a két lány többször lefeküdt egymással, sőt érzelmileg is kötődtek, egyre jobban zavarta a dolog.

Szabó Dézi az egyik belvárosi bevásárlóközpont főbejárata előtt szállt be B. László (21) fekete Mercedesébe. Úgy tudta, hogy az anyósülésen ülő barátnőjével, T. Adriennel fogják végigtáncolni az estét egy legénybúcsún. Mivel azt mondták neki, hogy kerülő úton mennek, még az elhagyatott erdei út sem keltett gyanút a fotómodellben, akit már az autóban elkezdtek késsel szurkálni. A vádirat szerint az első tucat szúrást T. Adrienntől kapta, ami azért furcsa, mert szerelmi kapcsolatban állt az áldozatával. Talán a drog dolgozott Andiennben, a Ketamin ugyanis hallucinációt és agressziót okoz. A szurkálást B. László folytatta, miután elvette a kést Adrienntől. Dézi karjait, arcát, nyakát, mellét, vállát érték ezek a szúrások és vágások. Aztán az autóból kirángatva ütötték és rúgták az akkor már félholt lányt. B. László még hasra fordította, és többször hátba szúrta, olyan erővel, hogy a kés kis híján kettévágta a gerincét.

Ekkor Dézi már feltehetőleg halott volt. Az akció után a csomagtartóba tették a holttestet, és a XXIII. és XVIII. kerület határán található erdőbe vitték, ahol augusztus 12-én bukkant rá egy járókelő.

– Ügyfelem, T. Adrienn tagadja, hogy részt vett volna a gyilkosságban, mivel elmondása szerint komoly érzelmi szálakkal kötődött az elhunythoz. Mint vallomásában előadta, kiszállt pisilni, és amikor épp visszaindult, meghallotta barátnője sikoltását a kocsiból – nyilatkozta a Blikknek Kamarás Péter ügyvéd, aki hozzátette: több bizonyítási indítványt tett az eljáró bíróság felé, többek között új orvos szakértői szakvéleményt és proligráfos tesztet kért.

A két vádlott különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt hamarosan a bíróság elé állhat.

Olvasóink írták

  • 7. franzvon 2010. szeptember 05. 06:16
    „Olyan kis részletszegényre sikeredett ez a cikk.
    Mit csinálna egy valódi ló e lónyugtató hatására???”
  • 6. Lacas 2010. szeptember 04. 17:38
    „Ez jó régi ügy már.Jó csaj volt amúgy:
    http://www.youtube.com/watch?v=IwBO96Fs0-k”
  • 5. Yossarian 2010. szeptember 04. 17:19
    „gondolod, hogy valami lepukkant verában pöffeszkednek a fotómodellek?
    egy ...taliga, ősöreg merdzsóval elég nehéz csajozni.”
  • 4. szikrataposo 2010. szeptember 04. 14:22
    „attol hogy ugy irjak"fekete mercedes"lehetett az egy ezer eves ...taliga is”
  • 3. Yossarian 2010. szeptember 04. 10:59
    „"B. László (21) fekete mercedesébe."
    huszonegy évesen fekete merdzsóval furikázni nem semmi.
    de most egy darabig nem jön össze neki.”
  • 2. zero 2010. szeptember 04. 09:37
    „Lógjanak”
  • 1. flexsnake 2010. szeptember 04. 08:54
    „halál rájuk!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megasztár: Tilla térden állva könyörgött a zsűrinek

Nem hagyta annyiban a zsűri döntését, és harcolni kezdett egy srácért Till Attila. A Megasztár… Tovább olvasom