Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Dargay Attila 85 éves lenne - filmvetítésekkel emlékeznek rá

A Vukot, a Lúdas Matyit és Az erdő kapitányát is látható lesz a Dargay Attila rajzfilmrendező 85. születésnapját ünneplő vetítéssorozaton, amelyet június 20. és 24. között rendeznek meg a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Az évfordulós megemlékezés megnyitóján, június 20-án 19 órakor Veress József filmkritikus idézi fel a magyar rajzfilm három éve elhunyt kiválóságának munkásságát, majd többek között a nagy sikerű Gusztáv-sorozat epizódjaiból láthat válogatást a közönség - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

A Dargay-ünnep alkalmából a művész ritkán látható munkáit ugyancsak vetítik, köztük első önálló rajzfilmjét, a Ne hagyd magad, emberkét! és a Variációk egy sárkányra című produkcióját, amellyel a klasszikus meséket forgatta ki megszokott menetükből.


A Lúdas Matyi a rendező első egész estés rajzfilmjeként készült el 1979-ben, és azóta generációk örök filmélménye maradt. Június 21. és 24. között nemcsak ez a Fazekas Mihály művéből született alkotás, hanem további nagy filmjei közül az 1981-ben bemutatott és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő Vuk, az 1984-es, Jókai Mór írásából forgatott Szaffi, az 1989-es Sárkány és papucs, valamint az 1990-ben készült Az erdő kapitánya is megtekinthető a Rákóczi úti filmszínházban.

A Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész 85. születésnapja előtt tisztelegve a Magyar Posta Vuk-motívumokkal és bélyegekkel díszített alkalmi borítékot bocsát ki, amely a Dargay-napok alatt megvásárolható az Urániában. Az alkalomra egy Dargay portréját és aláírását ábrázoló bélyegző is készül.

A mozilátogatókat különleges ajándék csokoládéval is meglepik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indul a The Voice a TV2-n

A zsűri nem is láthatja az énekeseket az első alkalommal: a meghallgatáskor a színpadnak háttal ülve, csak az elhangzott dal alapján döntenek a továbbjutásról. Tovább olvasom