Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Digitális átállás: Eljött a lekapcsolás napja!

Ma 12 óra 30 perckor az ország északkeleti és délnyugati részén is lekapcsolják az analóg földfelszíni tévéadások sugárzását, ezt követően már csak digitális vétellel lehet televíziózni.
A digitális átállás második ütemében Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megye teljes területe érintett. Ma szűnik meg az analóg sugárzás Hajdú-Bihar és Heves, valamint Baranya megye jelentős részén, illetve Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Komárom-Esztergom megye északi részén, Bács-Kiskun, Tolna, Somogy és Zala megye déli részén. A második ütemben kis részben Vas és Békés megye is érintett.

Az itt élő rászorulók november 30-áig még kérhetnek támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól (NMHH) új vételi eszközök vagy előfizetési kedvezmény formájában. A teendőkről az NMHH a 0680-38-39-40-es, ingyenesen hívható telefonon ad tájékoztatást október 31. és november 3. között meghosszabbított ügyelettel, reggel 8 és este 10 óra között. Emellett továbbra is él a digitalisatallas.hu internetes tájékoztató oldal.

A digitális átállásban azok érintettek, akik előfizetés nélkül, szoba- vagy tetőantennával tévéznek, és kizárólag az M1, az RTL Klub és a TV2 adásait látják. Nekik kell átállniuk digitális vételre ahhoz, hogy az analóg sugárzás lekapcsolása után is tévézhessenek.

Ehhez nem kell feltétlenül új televíziót vásárolni, elegendő egy jelátalakító készülék, úgynevezett set-top-box. A legjobb kép- és hangminőség eléréséhez egy új szoba- vagy tetőantennára is szükség lehet.

A berendezés segítségével az előfizetéssel nem rendelkezők a jövőben már nemcsak az eddigi három, hanem további négy csatornát is ingyenesen nézhetnek: az M2-t, a Dunát, a Duna Worldöt és az Euronewst.

A korszerű televíziók már beépítve tartalmazzák a jelátalakítót. A digitális adások vételéhez válaszhatók a kábeltelevíziós és műholdas szolgáltatók csomagjai vagy az internetes tévézés is.

A modernebb set-top-boxok alkalmasak például a műsorok rögzítésére, megállítására, visszatekerésére. A digitális televíziózással a külföldi filmek eredeti nyelven is megnézhetők, és akár a magyar feliratozás is beállítható. Általa gyermekzár működtethető a tévén és elérhető a műsorújság.

Olvasóink írták

  • 1. _csutak_ 2013. október 31. 09:07
    „Ugye akkor már nem kell hallgatnom a királyi Kossut rádióban az elfuserált Mindig tévé reklámot?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harry herceg barátnője ˝családtag˝ lett

Cressidát az a megtiszteltetést kapta, hogy eltölthetett egy hétvégét II. Erzsébet királynő egyik… Tovább olvasom