Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 21°C | 33°C Még több cikk.

Egy amerikai tanulmány szerint nincs köze a gyermekkori védőoltásnak az autizmushoz

Nincs kapcsolat a kiskorú gyermekeknek beadott számos védőoltás és az autizmus között, ami miatt számos amerikai szülő aggódik – állapította meg egy pénteken megjelent tanulmány.
Még ha az amerikai gyermekek napjainkban több védőoltást kapnak is, mint az 1990-es években, semmi kapcsolat sincs a "túl gyorsan beadott túl sok" védőoltás és autizmus között – állapították meg a Journal of Pediatrics gyermekgyógyászati szakfolyóiratban megjelent tanulmány készítői.

Az amerikai szülők körülbelül 10 százaléka utasítja el, hogy beoltassa gyermekét, illetve késlelteti az előírt vakcinák beadását, abban a meggyőződésben, hogy ez kedvezőbb a Betegségmegelőző és Ellenőrző Központ (CDC) által megállapított oltási menetrendnél.

Korábbi tanulmányok már megállapították, hogy nincs kapcsolat a védőoltás és az autizmus között, de CDC kutatói ezúttal a gyermekeknek az antigénekkel - a fertőzéssel vagy a betegséggel szemben fellépő antitestek termeléséért felelős vegyületekkel - szembeni kitettségére összpontosítottak. Kétszázötvenhat autista gyermeknek és egy 752 másik gyermeknek az antigénekkel szembeni kitettségét hasonlították össze.

"Azt tapasztaltuk, hogy nincsen semmilyen bizonyíték az antitestek előállításért felelős fehérjéknek és a védőoltások által tartalmazott poliszacharidoknak (nagy molekulájú szénhidrátoknak) az első két életévben való kitettség és autizmusban való megbetegedés kockázata között – írták a tanulmány szerzői.

Indokolatlan a szülőknek az a félelme, hogy növeli az autizmus kockázatát, ha gyermekük életének első két évében vagy egyetlen alkalommal túlságosan sok védőoltást kap – hangsúlyozták a szerzők.

Olvasóink írták

  • 1. történész 2013. március 31. 22:12
    „támad a gyógyszer lobbi”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üldözték a rendőrök playmatet: kétszázzal hajtott az M6-oson

Közel ötven kilométeren át üldözték Pintér Mariannát az M6-oson a zsaruk. Tovább olvasom