Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Elhunyt Georges Moustaki francia énekes-dalszerző, a Milord szerzője

Az egyiptomi születésű, de 1951 óta Párizsban élő zenész 2011-ben jelentette be, hogy olyan súlyos légzőszervi problémáktól szenved, amelyek lehetetlenné teszik számára az éneklést.
Hetvenkilenc évesen elhunyt Georges Moustaki görög származású francia énekes-dalszerző, aki élete során több mint 300 dalt írt a legnagyobb francia előadók, köztük Edith Piaf és Yves Montand számára. Legnagyobb slágere a Milord volt.

Az egyiptomi születésű, de 1951 óta Párizsban élő zenész 2011-ben jelentette be, hogy olyan súlyos légzőszervi problémáktól szenved, amelyek lehetetlenné teszik számára az éneklést. Környezetéből származó információk szerint csütörtökön reggel halt meg.

Moustaki eleinte olyan nagy francia sanzonénekeseknek írt dalt, mint Piaf, Montand vagy Dalida, de később maga is sikeres előadó lett.


Edith Piafhoz rövid ideig tartó szerelmi viszony is fűzte, az ő számára írta legnagyobb slágerét, az 1958-as Milordot. 1969-ben szerezte Pia Colombo számára másik nagy klasszikusát, a Le Méteque című számát, amelyben egy bevándorló érzésvilágát fejezte ki.

A zenész, eredeti nevén Giuseppe Mustacchi, 1951-ben Párizsban ismerkedett meg Georges Brassens sanzonénekessel, akinek tiszteletére felvette a Georges keresztnevet. 1985-ben lett francia állampolgár.

Az énekes-zeneszerző mindvégig hű maradt a görög buzukit, a török fuvolát, a francia és latin-amerikai gitárhangokat ötvöző nyugodt, költői stílusához.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szokatlan vulkánkitörés - videó

Négy kilométer magas hamuoszlopot lövellt az ég felé a Costa Ricai Turrialba-vulkán. Tovább olvasom