Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Elkapkodták az Ebola-vírust ábrázoló plüssfigurát

Nincs raktáron több Ebola: a vásárlók elkapkodták a Giantmicrobes Inc. nevű cég Ebola-vírust nevelési célzattal ábrázoló plüssfiguráit.
A vírusok, baktériumok és egyéb mikroorganizmusok plüssfiguraként való megformálásával foglalkozó amerikai vállalat közölte, hogy teljesen kifogyott az Ebola-vírusból: a 9,95 dolláros (2400 forintos) kis Ebolából, a 29,95 dolláros (7200 forintos) óriás Ebolából és a petricsészés, 14,95 dollárba (3600 forintba) kerülő Ebolából is.

Az elsősorban Nyugat-Afrikában több mint 4500 halálos áldozatot követelő Ebola-járvány kitörése óta a vásárlók elkapkodták a fél perecre hasonlító plüssvírust.

"1976-os felfedezése óta az Ebola a mikrobák T. rexévé vált" - írja a vírusról a connecticuti központú Giantmicrobes, amely 2002-ben négy modellel indult, de ma már több mint 150-féle mikrobát kínál plüssjátékként különböző, akár 60 centimétert is elérő méretben.

"Ne akard elkapni az Ebolát! A rövid, 2-21 napos lappangási időszakot láz, fájdalmak, torokfájás és gyengeség tünetei követik, ezután hasmenés, hasfájás, hányás, külső és belső vérzések lépnek fel. Az esetek 50-90 százalékában a kór halállal végződik" - figyelmeztet a betegségre a honlap.

A Giantmicrobes legnagyobb ügyfelei között van az Egészségügyi Világszervezet (WHO), gyógyszercégek és az Amerikai Vöröskereszt is.

Arról egyelőre nincsenek információk, mennyi Ebola-plüssvírust adott el a cég, amelynek figurái között a lépfene, a kolera, a dengue-láz, a pestis és a kankó kórokozója is megtalálható.

A vállalat korábban azt közölte, hogy összesen már több mint 10 millió plüssmikrobát adott el szerte a világban.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre többen használják a MÁV wifi szolgáltatását

A szolgáltatás 2013 tavaszi indulása óta már a nyolcmilliót is meghaladta a csatlakozások száma a… Tovább olvasom