Délmagyar logó

2018. 11. 19. hétfő - Erzsébet 1°C | 5°C Még több cikk.

Először adták át a Turizmus Európai Fővárosa díjakat

Az elismerést először Helsinki és Lyon városa érdemelte ki a szakmai zsűri döntése alapján.
Ünnepélyes keretek között adták át szerdán a „Turizmus Európai Fővárosa" díjakat az Európai Bizottság központi épületében: az elismerést először Helsinki és Lyon városa érdemelte ki a szakmai zsűri döntése alapján.
 


A „European Capital of Smart Tourism" nevet viselő programot Ujhelyi István szocialista- és Renaud Muselier francia néppárti EP-képviselő közösen kezdeményezték korábban az Európai Bizottságnál, amely a megvalósításra idén 2,5 millió eurós, azaz több mint 750 millió forintos költségvetést biztosított a programhoz.
 

A díjátadó kapcsán Elżbieta Bieńkowska, a belső piacért, valamint az ipar- és vállalkozáspolitikáért, és a kis- és középvállalkozásokért felelős uniós biztos többek között úgy nyilatkozott: az Európai Unió egyik fontos célkitűzése, hogy a turizmust fenntartható fejlődési pályára állítsa, ehhez pedig érdemi előrelépést jelentenek az innovatív megoldások.

Bieńkowska hangsúlyozta, hogy ez a mostani kezdeményezés nemcsak az intelligens és fenntartható megoldások elterjedését, de a városok és régiók közötti tapasztalatcserét, aktívabb kapcsolattartást is elősegíti.
 

A turizmus fontos az EU gazdasága számára, ezért mindannyiunk hatékonyabb együttműködésére van szükség ahhoz, hogy versenyképesebbé és fenntarthatóbbá válhasson"

– fogalmazott az uniós biztos.
 


Ujhelyi István a program kitalálójaként azt emelte ki a díjátadón, hogy a turizmus volt a világválság időszakában is szinte az egyetlen növekedésre képes gazdasági ágazat, ezt a potenciált és fejlődési lehetőséget pedig csak a fenntarthatóság megteremtésével lehet biztosítani.
 

A turizmus közel huszonötmillió embernek biztosít megélhetést és mintegy 350 milliárd euró éves bevételt teremt Európában. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: a turizmus lesz a jövőben is az egyik vezető gazdasági ágazat, ezért a fenntartható és innovatív turisztikai megoldásokat díjaznunk kell és példaként felmutatnunk. Magyarország számára is kiemelkedő fontosságú az ágazat, ezért bízom benne, hogy jövőre már magyar döntős és magyar győztes pályázó is lesz"

– tette hozzá a szocialista politikus.

A két nyertes város képviseletében Pia Pakarinen, Helsinki főpolgármester-helyettese és David Kimelfeld, a lyon-i régió elnöke vette át az elismeréseket.

Négy további külön kategóriában (fenntarthatóság, elérhetőség, digitalizáció és kulturális örökség, valamint kreativitás) is díjazták a pályázó városokat, ezekben a kategóriákban Malaga, Ljubljana, Koppenhága és Linz érdemelték ki az egyedülálló elismerést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Károly herceg: "királyként már nem szólok bele mindenbe"

Károly herceg:
Károly most beszélt hivatalosan és nyilvánosan először és nagy valószínűséggel utoljára arról, hogy… Tovább olvasom