Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Először lesz női intendánsa a Drezdai Filharmonikusoknak

Először lesz női intendánsa az 1870-ben alapított Drezdai Filharmonikusoknak, Frauke Roth 2015. január elsején veszi át a művészeti vezető feladatait.
A posztot jelenleg Anselm Rose tölti be, ő azonban a jövőben más feladatokra kíván összpontosítani. Az intendánsi posztra 34-en pályáztak, a bíráló bizottság azonban csak hat jelöltet hallgatott meg. Végül a városi tanács jóváhagyásával Frauke Roth-ot bízták meg.

A drezdai zenekar, amelynek versenytársa a szintén híres Staatskapelle, 2012 óta nehéz helyzetben van, mert székhelyét, a drezdai Kultúrpalotát felújítják. Az együttes ezért egyelőre több helyszínen, például az Albertinum udvarában és a Frauenkirchében tartja hangversenyeit. A Kultúrpalotában az átépítés során új, modern koncerttermet alakítanak ki.

A 46, zenész Frauke Roth már aláírta szerződését, amely 2015 januárjától 2017 márciusáig, igen nehéz időszakra szól a rekonstrukció miatt. A döntéshozók a szerződés aláírásakor úgy vélekedtek, dinamikus és hozzáértő személyt nyertek, akinek az átmeneti otthontalanság idejére is remek ötletei vannak.

A zenekar vezető karmestere, Michael Sanderling azt várja, hogy konstruktív és megbízható lesz az együttműködése Frauke Roth-tal. Hozzátette: a 2017-ig tartó periódusban óvatosságra, bátorsága, erőre, kitartásra és eltökéltségre lesz szükség. A művészeti vezető odaadást és párbeszédet ígért a közönséggel és a művészekkel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pszichológus és karate-edző segít Hajdú Péter mentális feltöltődésében

A népszerű műsorvezető szerint fontos, hogy az ember ne csak fizikailag, mentálisan is karbantartsa… Tovább olvasom