Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Fekete bőrű Miss Izraelt választottak

Izrael történetében először egy etióp bevándorló nyerte el a Miss Izraelnek járó koronát.
Az Etiópiából érkezett Jittis (jelentése amhári nyelven: tekintet a jövőre) Ájnáv lett a legszebb izraeli nő 2013-ban a Haifában tartott döntőn. A cím új, 21 éves gazdája civilben Netanján él, és a város egyik cipőboltját vezeti, miután tisztként leszerelt a hadseregből.

A korán árvaságra jutott Ájnáv 12 évesen testvéreivel került a zsidó államba Afrikából. Eddig soha nem foglalkozott modellkedéssel, de győzelme után ezen a pályán szeretne maradni, mivel szerinte a zsidó államban egyelőre nincs elég sötétbőrű fotómodell, és javítani szeretné az afrikai származású modellekkel kapcsolatos megítélést.


Martin Luther Kinget nevezte meg a verseny során rá fontos hatást gyakorló történelmi személyiségként: „az igazságért és az egyenlőségért harcolt, és ezért vagyok itt én is: megmutatni, hogy az én csoportomban is vannak szép dolgok, amelyek nem jelennek meg a médiában. Küldetésemnek érzem a különféle izraeli színek bemutatását" - mondta. A későbbiekben szeretné kipróbálni magát a televízióban is.

Ájnáv szinte véletlenül került az eseményre, egy barátnője nevezte be a szépségkirálynő-választásra.

Izraelben a január 22-én felállt új parlament az első, amelyben van etióp női politikus. Jair Lapid Jes Atíd (Van Jövő) nevű pártja juttatott be a törvényhozásba egy Pnina Tamano-Sata nevű fiatal jogásznőt.

Az izraeli parlament 1977-ben határozta el, hogy az Afrikában élő, magukat zsidónak tekintő falasák is jogosultak Izraelbe vándorolni, majd ezt 2003-ban kiterjesztették a falasmurákra is, akik a 19. század óta keresztény hitre tért egykori falasák leszármazottai.

Izraelben jelenleg mintegy 81 ezer etióp származású zsidó él, akiknek mintegy harmada már ott született.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az anyák alkoholfogyasztása összefügghet a hirtelen csecsemőhalállal

Az halálozások oka valószínűleg az lehet, hogy a babák már az anyaméhben ki vannak téve az alkohol… Tovább olvasom