Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Fókuszban a szereposztó dívány: sok lánnyal elhitetik, hogy ez a természetes ˝ügymenet˝

Még február végén kerítés vádjával tartóztatták le a Miss Hungary-versenyek főszervezőjét. Ismét előkerült a mitikus szereposztó dívány – a szexuálpszichológus szerint a szépségiparban, művészvilágban régóta megesik, hogy szexért kínálnak előrejutást. A hatalom birtokosa visszaél az alárendelt helyzettel: a gyenge lányok könnyebben kötnek ki a díványon. Bódi Sylvi 13 szépségversenyen indult, és azt tapasztalta: kevesebb az erős versenyző, mint aki elgyengül.
„A szereposztó dívány olyan dívány, pamlag, sezlon, ahol színházi vagy filmes rendezők szexuális szolgáltatásért cserébe szerepet osztanak következő darabjukban/filmjükben feltörekvő színésznőknek" – így foglalja össze a Népszótár nevű internetes oldal e legendaszerű bútordarab jelentőségét: beszélnek róla, de a létezésére sosem volt konkrét bizonyíték. A február végi botrány óta, amikor is letartóztatták R. Lajost, a Miss Hungary, a Miss Bikini, a Supersexy, a Fashion és Face és a Miss Tini Hungary főszervezőjét, gyakran esik szó az ágy ezen speciális fajtájáról. A vád: kerítés – lányokat szervezett be szexmunkára –, na és olykor maga is kért szexuális szolgáltatásokat munkáért vagy szépségverseny-helyezésért cserébe.

R. Lajos a Miss Hungary és Tini Hungary-versenyek mellett más szépségversenyeket is szervezett. Fotó: Blikk.hu
R. Lajos a Miss Hungary és Tini Hungary-versenyek mellett más szépségversenyeket is szervezett. Fotó: Blikk.hu

A Nemzeti Nyomozóiroda illetékeseitől annyit tudhatunk: eddig hat lány vallott ellene, de több száz szépséget is kihallgathatnak az ügyben – addig letartóztatásban marad. A nyomozás érdekeire való tekintettel ennél többet nem is mondanak, egyelőre nem tudhatjuk, igazak-e a vádak. Akár a dubajozós botrány idején, most is folyik a találgatás, ki érintett a szépségiparból, a celebvilágból. A tavalyi Miss Hungary-győztes, Bertók Maya például azt mondja: 15 éves kora óta ismeri R. Lajost, még a tiniversenyről, aki még csak nem is őt kereste egyeztetési ügyekben, hanem az édesapját. A bulvársajtóban azonban az is felmerült: még politikusoknak is szállított lányokat.

Papa maci franciaágya

Hogyan kerül ide a szereposztó dívány? Úgy, hogy a szépségversenyek főszervezőjének nem éppen fényűző irodájában, egy elkerített sarokban franciaágy állt. Ne vörös bársonyhuzatot, míves fafaragást képzeljünk el. A sajtóban már megjelent a fotó az ominózus ágyról: csíkos takaró, színes párnák. A vádlók szerint a lányoknak ott kellett bizonyítaniuk rátermettségüket, ha munkát akartak – a szervező lánya szerint, aki maga is modell, apja rengeteget dolgozott az irodában, és fájós lábát pihentette a bútoron. Azt is állítja: a lányok nem is tekintették férfinak az apját, a legtöbben csak Papa Macinak nevezték.

A Blikk fotóján a Miss Hungary-versenyek főszervezőjének franciaágya látható, amely az irodája egy elkerített sarkában állt.
A Blikk fotóján a Miss Hungary-versenyek főszervezőjének franciaágya látható, amely az irodája egy elkerített sarkában állt. Lánya szerint csak a lábát pihentette rajta "Papa Maci" – a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai jelenleg is próbálják kideríteni az igazságot. 

Kevesebb az erős lány

Bódi Sylvi 10 év alatt 13 szépségversenyen indult el Magyarországon, ebből 11-et megnyert. Felröppent a bulvársajtóban: ő is a letartóztatott szervezőnek köszönheti a karrierjét, amit az egyik kereskedelmi televízió műsorában cáfolt. R. Lajossal először és utoljára azon a versenyen találkozott, amelyen második lett 18 évesen, és rosszat nem tapasztalt vele kapcsolatban. – A család ott volt velem, vittek a válogatásra – mesélte. Azt viszont Bódi Sylvi is tapasztalta, hogy a „szépségversenyesdi" ingoványos talaj, fontos, hogy legyen a lányok mögött lelki háttér. Vele mindig ott voltak a szülei, minden versenyre elvitték, sosem hagyták egyedül. Ám látott olyan esetet, amikor a vidékről felutazó lány lekéste az utolsó vonatot, és megjelentek a hatvan feletti főszponzorok az ajánlattal: kicsikém, nálam aludhatsz... Van, aki erős, és nemet mond, van, aki igent – de úgy látja, ennyi verseny után az erősből van kevés. Több a gyenge lány ezen a területen, mint az, aki ellen tud állni a befolyásos szponzorok, producerek unszolásának.

Elég történet kering arról, hogy nemcsak színházi és filmes berkekben kapnak nagy szerepet efféle fekvőalkalmatosságok: munkahely, egyetemi vizsga is múlhat azon, mire hajlandó egy-egy csinos nő. Azt mindenesetre érdemes kiemelni, hogy egy hollywoodi botránykönyv szerzője, Michael Viner szerint Marilyn Monroe volt az, akivel beköszöntött a filmiparban a szereposztó díványok kora. A szerző Sharon Stone-t és Julia Robertset is azon dívák között említi, akik mesélhetnének e bútordarabról közeli ismeretség okán, de ajánlották a lehetőséget pályája kezdetén Charlize Theronnak is. Ám alighanem már a 18–19. században is előfordult, hogy egy-egy színésznő bájaival érdemelte ki az előrejutást.

Csorba Sándor, a gyanúsított barátja 12 éve dolgozik együtt R. Lajossal a versenyek szervezésén – úgy véli, a Miss Hungaryt akarják lejáratni a vádakkal, amelyek közül a való életben semmit sem tapasztalt. Bár hozzátette a Mokka című műsorban, „nem volt ott Lajos minden egyes viselt dolgánál", nem lát bele a lapjaiba.

Rusz Edit szexuálpszichológus azonban úgy véli: a szépségiparban, művészvilágban ez a jelenség már nagyon régóta létezik, és nem is fog eltűnni.

– A szépségversenyben egyébként is benne van az erotika, valójában nem az intellektus számít, hiába próbálják elhinteni az emberek agyába. Ott vannak a fiatal, idős, középkorú férfiak, akik beesnek a mézesbödönbe, és persze hogy ők is akarnak ebből valamit profitálni – vázolta fel a kiinduló helyzetet: a kulcsszó a hatalom. – Miután hatalmuk van, megpróbálják még jobban elvarázsolni a lányokat, akik meg esendőek, és nyerni akarnak, ha már annyi energiát belefektettek a versenybe.

Bódi Sylvi R. Lajosról nem őriz rossz emléket, ám úgy tapasztalta: a lányokat csakugyan kerülgetik a befolyásos szponzorok, producerek.
Bódi Sylvi R. Lajosról nem őriz rossz emléket, ám úgy tapasztalta: a lányokat csakugyan "kerülgetik" a befolyásos szponzorok, producerek.

Ambíció vagy önbizalomhiány?

A közvélekedés szerint ezeket a nőket az ambíció mozgatja, a könnyű előrejutás reménye, Rusz Edit szerint azonban ez csak az egyik lehetséges mozgatórugó. A háttérben gyakran áll önbizalomhiány, vagy a tapasztalatlanság – elég belegondolni, mennyi élettapasztalata lehet egy kamaszlánynak, aki jelentkezik a Miss Tini Hungary versenyre. A versenyzők helyzete pedig alárendelt, hiszen akik ajánlatot tesznek nekik, eldönthetik egy-egy verseny kimenetelét – vagy azt, ki kap meg egy bizonyos munkát. A fiatal és befolyásolható lányokat be tudják etetni azzal, hogy így elérhetik a világot jelentő deszkákat, sztárok neveit sorolják bizonyítékul: gondold végig, ők is így kezdték! A lányok pedig elhiszik, hogy ebben a világban ez így természetes.

Másodszorra vették őrizetbe

R. Lajos nem először került hasonló bűncselekmények miatt a zsaruk látókörébe, írta meg a Blikk. Három évvel ezelőtt az emberkereskedelemmel vádolt pornóproducer, Ricardo Soli ügyében is őrizetbe vették a férfit a francia hatóságok. A Nemzeti Nyomozó Iroda kiadatási őrizetbe helyezte Solit, és őt emberkereskedelem vádjával, R. Lajost nemzetközi elfogatóparancs alapján Franciaországba szállították. A franciák elengedték, miután kihallgatták.

– Ezek a férfiak kihasználják azt a helyzetet, hogy a lányoknak szükségük van valamire. Ennek fejében a hatalmuknál fogva, a lehetőség biztosításáért adnak egy kötelező feladatot: szexelni kell a siker érdekében. Ez aljas zsarolás, az alárendeltebb kihasználása. A kiszolgáltatott helyzet megadja a lehetőséget, hogy a nőket használják – foglalta össze a szexuálpszichológus. A lányoknak csak egy része az, aki a sikert áhítva mindent megtesz a győzelem vagy az előrejutás érdekében, és meglépi a legdurvább kompromisszumot is. Más részük egyszerűen gyenge, bizonytalan a saját önbecsülésében. Azt gondolja, nem elég szép, tehetséges, meg kell támogatni valamivel, hogy sikeres legyen, jegyezzék a nemzetközi színtéren. Akinek nincs erőteljes karaktere, amellyel meg tudja védeni önmagát, csábíthatóbb. Ezzel azonban nem biztos, hogy valaki előrébb kerül, hiszen az illető, aki kihasználja a helyzetet, és szexuális szolgáltatást kér, sokszor nem biztatja semmivel. Azzal, hogy enged az unszolásnak, a lány csak az esékenységét bizonyítja.

Miért marad titokban?

A szereposztó dívány, mint már említettük, legenda: rebesgetik, hogy gyakran dönt a tehetség helyett, de nincs rá bizonyíték. – Aki sikert ér el ennek révén, azért nem beszél róla: nem fogja besározni a saját tehetségét, sikerességét azzal, hogy picit segítségül vette a nőiességét – vagy a férfiasságát, mert a melegeknél ugyanez a helyzet – világított rá a szakember. – Aki pedig tehetségtelen, úgy megy egy díványra, azért nem mondja el később, mert ettől sem lesz sikeres. Ezért nem fecsegnek a kihasznált nők, nem buktatják le az illetőt. Az pedig továbbra is válogathat a szép, kedves, csinos, tehetséges lányok vagy fiúk között.

Eddig hat szépség vallott ellene, de nevek egyelőre nem derültek ki. Fotó: index.hu
Eddig hat szépség vallott ellene, de nevek egyelőre nem derültek ki. Fotó: index.hu


Hogy most miért borult a bili? Ezt egyelőre nem lehet tudni. Csakugyan a versenyeket akarják lejáratni? Vagy sértettség, be nem tartott ígéret áll a háttérben? Egyesek szerint ez a jelenség a szépségversenyek velejárója, mások úgy vélik, féltékeny volt szépségversenyzők miatt tört ki a botrány. Valaki mindenesetre elindított egy pletykaáradatot, és a pletykának mindig van valami valóságtartalma, mondja a pszichológus – robbant a bomba.

Olvasóink írták

  • 19. vaslady 2012. április 17. 21:15
    „nem értem miért kell ezen csodálkozni. a világ már csak ilyen volt, van, lesz. És családapákkal viszonyt folytatni, esetleg elcsábítani őket a családjuktól, azt persze lehet. Több ilyet ismerek, "ártatlan" dolgozó nő( tanárnő, nővérke) kikezd apukával, aki miatta elválik, stb...... akkor ki az erkölcstelen”
  • 18. howatowabb 2012. április 17. 10:52
    „17. diverfrog 2012.04.17. 10:16
    Még az üzlet sikeres lebonyolításának reménye nélkül is! Kérem, akinek viszket, annak viszket.”
  • 17. diverfrog 2012. április 17. 10:16
    „Ahogy a szereposztó dívány létezik, úgy az ősi mesterség is, amit mostanság már nem csak a női nem űz...
    Akárhogy is ragozhatjuk, voltak, vannak és ahogy az emberi gyarlóságot ismerem, lesznek is ilyenek.
    Természetesen akinek nem inge, ne vegye magára.
    Nem szeretnék személyeskedni, de sajnos tudok olyan "dolgozó hölgyről", aki üzletkötőként a megkötendő üzlet reményében fűvel, fával - bokorban is...”
  • 16. Aranea 2012. április 17. 10:08
    „14: Így szimplán csak értelmetlen, felesleges, és csak várom a végét, hogy mikor lesz vége ennek a vegetálásnak... az utóbbi időben egyre inkább arra jutok, hogy az öngyilkos családtagjaim az egyetlen értelmes lépést tették meg, amire ez a rühes élet feljogosította őket. S mielőtt jönne bárki a nagy okosságokkal: nagyon soxor próbáltam meg változtatni az életemen - s csak egyre sz.rabb lett. Nekem ez nem kell.”
  • 15. howatowabb 2012. április 17. 09:55
    „Jaj! Mit vitáztok! Ezek a hölgyek szigorúan véve nem kétkezi munkások! Sajnáljam, hogy pihennie kell azon a déványon?! Nem! Ha így dönt, tegye, de ne sírjon utána, ha újra és újra használják. Én nem tenném. Akkor elég a minimálbér! Ahogy írtátok, pl. eladónak nem kell díványkodni, ha meg igen, akkor arra felajánlkozás vezet. Ne keverjük össze! Ugyan! Sokan még kínálják is efajta szolgálataikat!”
  • 14. bambinaXX 2012. április 16. 22:24
    „13! És akkor jobb életed lenne?”
  • 13. Aranea 2012. április 16. 15:29
    „"pultmögött, árúfeltőtőként, 2 kezi munkásként --még min,bért se keresnének.
    Tanulni kéne lányok inkább és dolgozni. "
    Tanulással szintén minimálbért lehet keresni - tapasztalatból mondom. Csak sajnos bedőltem anyámék naaagy becsületességkamujának. Sokkal jobban jártam volna, ha valami egészen mással foglalkozok...”
  • 12. Queenmargareth 2012. április 16. 10:12
    „11. Emberségetavilágnak 2012.04.16. 05:51
    nem, nem a díványról, arról, hogy az előtted szóló, hogyan nyilatkozott és arról milyen gyomorforgató. Úgy akarod most kihozni, hogy a dívány a gyomorforgató?:)))))))))szerintem csíkos.....
    ja, és nem reklámozom.
    Egyszerűen a melegeket agyon védik, de, ha egy nő kénytelen lefeküdni egy pasival, hogy előrébb jusson és, mint írtam ez munkahelyeken is így van!-azt elítélitek.
    Közben férfiként fogadjunk kismillió alacsony beosztású nők vannak alattatok, mert van egy kicsivel hosszabb testrészetek, ha van...
    És már sokszor kértem, hogy ha én a nickneveteket használom, viszont elvárom uezt!Köszönöm.”
  • 11. Emberségetavilágnak 2012. április 16. 05:51
    „7. Queenmargareth 2012.04.15. 18:21
    "5-6alapjában elítélitek a szép nőt. Szép nő csak ribanc lehet szerintetek.Gyomor kell hozzá???Férfiaknak, tehát valószínű társaidnak teszik......"
    Margit miről beszélsz?
    Mert én a díványról.
    Úgy azonosulsz velük, ahogy akarsz. Úgy reklámozod, ahogy akarod, magánügyed.
    Mint ahogy nekem magánügyem a dívány és az a-körül forgó személyek megítélése.
    Szavamra, ha az oktalan hőzöngés növesztene, itt nagyon sokan ülve nyalnák a Holdat!”
  • 10. Egyolvasó 2012. április 16. 04:33
    „Mi a probléma ezzel, a lányok akartak valamit, a nagy erős pénzes fiú is, egyiknek ez volt a másiknak pedig az. Nem kopott el, és azt mondják a rossz nyelvek, hogy "gyakorlat teszi a mestert", vagy "utcalányból lessz a legjobb feleség", stb, stb.”
  • 9. bambinaXX 2012. április 15. 22:08
    „lányok! tanulás? munka?”
  • 8. jozko 2012. április 15. 20:34
    „Gondolom lehet nemet is mondani ....vagy sarkon fordulni, sőt eleve távol maradni az ilyen kétes szituációktól.
    Viszont egyszerre szűznek is maradni és "élvezni is az életet" -ráadásul egy fenékkel - no az nem megy.

    Meg aztán 2 személy kell ehhez is- mint a számla nélküli "engedményes" vásárlásokhoz és egyéb mutyikhoz.
    Sokszor van az úgy, ahogy a népnyelv fogalmaz : "Könnyű a békát a tónak ugrasztani..."
    Egyébként - szerintem - inkább keresni akarnak a menedzserek az ilyen "piacképes" szépségeken - minél többet!”
  • 7. Queenmargareth 2012. április 15. 18:21
    „5-6alapjában elítélitek a szép nőt. Szép nő csak ribanc lehet szerintetek.Gyomor kell hozzá???Férfiaknak, tehát valószínű társaidnak teszik......”
  • 6. Emberségetavilágnak 2012. április 15. 16:15
    „5. zoltanszabo 2012.04.15. 14:53
    "gyomor kell hozzá"
    milyen árnyaltan fogalmaztál...”
  • 5. zoltanszabo 2012. április 15. 14:53
    „Ezek a lányok --mint celebek--könnyű munkával sok pénzt akarnak keresni. Míg a s.... milliókat keresnek, pultmögött, árúfeltőtőként, 2 kezi munkásként --még min,bért se keresnének.
    Tanulni kéne lányok inkább és dolgozni.
    De Dubai --Marokkó kecsektetőbb munka, milliós fizuért. Szerintem gyomor kell hozzá. Ott a sok példa: Bódi Sz., Annácska ...meg a sok-sok celeb a TV ben, milyen jól élnek !!!”
  • 4. macs 2012. április 15. 14:26
    „Mindig is lesznek férfiak, akik ezeket és a hasonló szituációkat megpróbálják kihasználni, és mindig is lesznek olyan nők, akik ilyen-olyan megfontolásból nem mondanak nemet. Az egészben csak az a probléma, hogy előbb-utóbb mindkét félnek kényelmetlenné válik a dolog, és a helyzetből csak és kizárólag az erősebb kerül ki győztesen.
    Az erősebb, nem mindig a férfi.”
  • 3. Queenmargareth 2012. április 15. 12:05
    „És mi ebben az új, vagy rossz?
    Ezt a világot a férfiak vezetik, ők csodálják a lányokat.
    Amúgy:rengeteg munkahelyen létezik........”
  • 2. klj-54 2012. április 15. 11:32
    „Spéter Erzsébet, Sophia Loren, hogy csak az ismertebbeket említsem azok közül akik elismertéka dívány tényét.
    Amíg világ a világ ez nem fog változni.”
  • 1. abuserpro 2012. április 15. 11:31
    „Egy pillanatra azt hittem, hogy a Miss Alpok Adria versenyről vannak a képek... :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Liam Neeson vasalóval sokkolt

Mosodát nyitott Liam Neeson nővére, Elizabeth, és az Oscar-jelölt sztár úgy gondolta: a jó bornak is… Tovább olvasom