Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Futás és kerékpározás az egészségért

Amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy az igen gyakori anyagcsere tünetcsoport milyen mozgásformával javítható a legeredményesebben.
A rendszeres testmozgás az egészség alapvető eleme, a mozgáshiány pedig veszélyes betegségek jelentős kockázati tényezője. Azt már régóta megfigyelték, hogy bizonyos tünetek, betegségek gyakran együtt jelennek meg. Ilyen a négy "e": az elhízás, az emelkedett vércukor, emelkedett vérnyomás és az emelkedett vérzsír szint.

A mostani kutatásbam többletsúllyal élő, magasabb vérnyomású és vércukor értékű embereket vettek be a vizsgálatba, akiknek a vérzsír szintje ugyancsak kóros volt, tehát a négy "e" valamennyiüknél érvényesült.

Életkoruk 18-70 között volt, valamennyien ülő munkát végeztek és keveset mozogtak. Véletlenszerű kiválasztás alapján a 86 résztvevő három csoport valamelyikébe került nyolc hónapra.

Az egyik csoport tagjai heti három napon, naponta háromszor 8-12 alkalommal súlyt emeltek, illetve ilyen típusú gyakorlatokat végeztek, lehetőleg minden izomcsoport megterhelésével.

A résztvevők másik csoportja heti 120 percben futószalagon futott és szobabiciklizett olyan lendülettel, hogy elérjék a maximális oxigénfogyasztás 75 százalékát. Végül a harmadik csoportban lévők mindkét programot végigcsinálták nyolc hónapon keresztül.

A súlyemeléses program résztvevőinek izomereje fokozódott, de az anyagcsere tünetcsoport jellemzői nem javultak. Jelentősen javuló eredmény érvényesült a kombinált terhelés során.

A futó és bicikliző csoport tagjainál is igen kedvező hatást észleltek. "Az adatok azt jelzik, hogy önmagában a futás és a kerékpározás a legalkalmasabb a szív-és érrendszer állapotának karbantartására és javítására" - foglalják össze a cikk végén a szerzők.

Olvasóink írták

  • 1. anuvuk 2011. július 25. 14:09
    „Szerintem a munka után,- sőt a munkahelyre is kerékpárral a leg nyugodtabb járni, - aki teheti!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ébredj fel és nézd meg Fekete Dávid legújabb klipjét - videó

A győri Fekete Dávid elkészítette első videóklipjét legújabb albumához, amelynek címadó dala az… Tovább olvasom