Délmagyar logó

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 24°C Még több cikk.

Gundel Takács Gábort díjesővel jutalmazták a nézők

Nem ül a babérjain Gundel Takács Gábor, aki bár hisz a sorsszerűségben, úgy gondolja, munka, alázat és egy erős társ nélkül nem lenne ott, ahol most van. Díjait felesége kitartásának is köszönheti, aki a nehéz időkben mindig mellette áll, és, aki komoly terheket vesz le a műsorvezető válláról.
– Az elmúlt időszakban elhalmozták díjakkal. Megnyerte a Story Gála legjobb műsorvezető díját, a Blikk szavazásán az év médiaszemélyisége lett, a Médiabálon pedig a 2011 médiaszemélyisége díjjal jutalmazták. Mit szólt ehhez a nem mindennapi sorozathoz? Meglepődött?

– Meglepődtem, mert sem a Storynál, sem a Blikknél nem jellemző, hogy köztelevíziós kapjon ilyen díjat. Az olvasótábor – jellegénél fogva – azt gondoltam, inkább a kereskedelmi televíziózás felé fordul, de most úgy tűnik, hogy ez nem egészen így van. Ezek szerint a közszolgálati televíziókban is lehet olyan műsorokat csinálni, amivel elérhető, megszólítható és szórakoztatható ez a réteg. Természetesen önmagában is öröm az ember számára, ha díjat kap. Ebből szempontból pedig nagyon kellemes meglepetés, hisz ezek szerint van igény az ilyen műsorokra.

Gundel Takács Gábor arcai. Fotó: MTVA (galéria)

– Miért jobb közszolgálati televíziósnak lenni, mint kereskedelmi televíziósnak?

– Általánosságban nem mondanám, hogy jobb, inkább úgy fogalmaznék, hogy én jobban szeretek közszolgálati televíziós lenni, mint kereskedelmi televíziós. Ezzel nem minősíteni szeretném a kereskedelmi televíziózást, hisz nagyon sokat tanultam, nagyon sokat kaptam tőle, de azért látszódnak a karakteres különbségek. Mindenkinek el kell döntenie, hogy melyikben érzi otthon, melyikben érzi jobban magát. Én nem szerettem a kereskedelmi tv-nél, hogy állandóan versenyezni kellett, hogy állandóan le kellett győzni a konkurens csatornát, illetve, hogy a műsorok értékelése gyakorlatilag kizárólag a nézettségre korlátozódott és a szakmai szempontok vagy egyáltalán nem kerültek szóba vagy másod-harmadlagosak voltak. Nem szerettem, hogy állandóan azzal foglalkoznak, hogy legyőztem-e a Barátok Köztöt vagy a Vágó Pistát. Rosszul éltem meg, hogy mindig ez volt a téma és sosem beszéltünk arról, hogy egy műsor szakmailag jó-e vagy rossz. Az, hogy egy adás hozza-e a számokat, egy közszolgálati televízióban másodlagos szempont. Van, aki erre is figyel, de nekem például messze nincsenek adataim arról, hogy melyik nap milyen volt a nézettség. Ez egyáltalán nem téma. Ha egy műsor jól működik, sokan szeretik és a csatornánál elégedettek vele, akkor csináljuk. Ezért szeretem jobban. Én műsorokat szeretek készíteni, nem versenyezni.

Gundel Takács Gábor arcai. Fotó: MTVA (galéria)

– Szeretne más típusú műsorokban is részt venni?

–Úgy gondolom, ez részemről mohóság lenne, mert most is három féle műsorral vagyok jelen. A vetélkedővel, az Eurovíziós dalfesztivállal kapcsolatos műsorokkal, illetve sportműsorokkal. Túlzás lenne, ha még ezen túlmenően szeretnék ezt meg azt. Így is mindig mondom a csatornánál, hogy el kéne dönteni, hogy mi az, amit csinálok és mi az, amit nem, mert az sem jó, ha az ember túl sokat van képernyőn. Nem hiszem, hogy most nagyon más jellegű műsorban is kellene szerepelnem és nem is igazán vágyom rá. Egészen biztosan nem szeretnék politikával, hírműfajjal foglalkozni, mert az egy teljesen külön világ a televíziózáson belül. Nagyon szeretek beszélgetős műsorokat csinálni, általában a műsoraimban így vagy úgy, rövidebb vagy hosszabb ideig mindig van valamennyi beszélgetés. De összességében nagy tisztelettel köszönöm, ami nekem jutott ebben a televíziós világban. Jól vagyok.

– A rengeteg munka mellett a családjával mennyi időt tud tölteni?

A Telesporttól a Maradj Talpon!-ig

Gundel Takács Gábor Budapesten született 1964. augusztus 27-én. 1983-ban kezdődött pályafutása a Magyar Televízió Telesport című műsorának szerkesztőségében. Az igazán széles körű ismertséget a Játék határok nélkül hozta meg számára. Azóta is számos műsorban talákozhatott vele a közönség, jelenleg a Maradj Talpon! című vetélkedőt vezeti. Három gyermeke van, két fia és egy lánya.

– Ez eléggé hullámzó. Van, amikor többet, van, amikor kevesebbet. Ilyen szempontból a mi életünk elég rapszodikus, kevésbé kiegyensúlyozott. Nem úgy van, ahogy másoknál, hogy hétköznap mindenki szalad a dolga után, hétvégén pedig együtt töltjük az időt. Előfordul, hogy hétvégén dolgozom, időnként elutazom, időnként 12 órás egy munkanapom, máskor meg egyáltalán nem dolgozom. Teljesen hullámzó az életbeosztásom, de ez így volt mindig, a gyerekeim is ebben nőttek fel. Ez nem mindig könnyű természetesen, hisz a gyerekek életében jelen kell lenni. Fontos, hogy áll mögöttem egy szilárd társ, aki mindenben segít.

– A Story Gálán kapott csillagát is a feleségéről nevezte el...

– Igen, épp emiatt. Nélküle az egész nagyon-nagyon nehéz lett volna. Nem egyszerűen arról van szó, hogy szeretem a feleségemet és ezért neveztem el róla egy csillagot. Azért, hogy én megkapjak egy ilyen díjat, neki nagyon sok áldozatot kellett hoznia és nagyon sok terhet kellett levennie rólam. A Maradj talpon!-t például nem naponta forgatjuk, 5 napos etupokban készül. Napi három adást veszünk fel, ami 12 órás elfoglaltságot jelent. Ilyenkor nincs lehetőségem arra, hogy különösebben foglalkozzak a gyerekekkel, hozzam vigyem őket edzésre, iskolába, zeneórára. Ez neki nagy terhet jelent. De, ha van egy külföldi sportesemény, mondjuk egy foci EB, ahova elutazok három és fél hétre, a gyerekeket valakinek akkor is mozgatni kell. Amikor komoly döntés előtt állok az életben, akkor ő az, akivel ezt meg tudom beszélni. Nem csak azért mert nyilván a családomat is érinti egy-egy döntés, hanem mert ő az, aki átlátja a dolgaimat, de kicsit másképp látja a világot mint én. Együtt hozzuk meg a döntéseket.

– A legnagyobb gyermeke most 18 éves, vagyis eljött a pályaválasztás ideje. Hogy érinti ez Önt?

– Érdekesen. Nem volt annyira egyértelmű, hogy pontosan hogyan s mint legyen tovább, szóval sok beszélgetés előzte meg a döntést. De most úgy néz ki, hogy nekifut egy jogi egyetemnek és azt, hogy ebből mi lesz, majd a jövő dönti el.

Gundel Takács Gábor arcai. Fotó: MTVA (galéria)

– Ezek szerint nem áll szándékában Önt követni a pályán?

– Nem. Egyszer valamikor kiskorában mondta, hogy ő is sportriporter lesz, de aztán nagyon hamar elfelejtette. Igazából fel sem vetődött, hogy ő is valami olyasmit csináljon, mint én. A három gyerek közül ő szeret a legkevésbé előtérben lenni. Nem igazán szeret szerepelni, de nagyon olvasott, nagyon jó eszű gyerek, akire ragad minden, igazán büszke vagyok rá. Egyelőre a másik két gyereknél sem került szóba, hogy valamelyikőjük televíziós legyen. A lányom 16 éves, a kisebbik fiam pedig 14. Talán, még korai is.

– Akkor még nem hangzott el az ilyenkor szokásos „Jaj, fiam csak azt ne legyél, ami én!" felkiáltás?

– Igazából nem sok okom lenne ezt mondani, mert én azért a helyemen vagyok és jól érzem magam. Sikeres vagyok, úgyhogy álságos lenne azt mondani, hogy „Jaj, csak ezt ne!", miközben nekem ez bevált és ez az életem. A dolog nálunk fordítva működik. Inkább próbáljuk figyelni a gyerekeket, sokat beszélgetni velük, nézni azt, hogy miben tehetségesek, mire alkalmasak, azt, hogy merre szeretnének indulni és ebben próbáljuk őket segíteni és támogatni. Tehát nem találunk ki bizonyos pályalehetőségeket és mondjuk azt, hogy erre vagy arra állj rá. Belőlük indulunk ki, hogy ők is megtalálják a saját helyüket az életben, mert csak abban lesznek boldogok, ahol otthon érzik magukat. Racionális elvek alapján kitalálni, hogy mit érdemes manapság csinálni – amiben esetleg nem lesz felhőtlenül boldog, mert nem arra vágyik – szerintem nem jó.

Gundel Takács Gábor arcai. Fotó: MTVA (galéria)

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy fatalista. Amit nagyon akart azt sohasem sikerült elérnie. Színész akart lenni. Eszébe jut néha, hogy mi lett volna, ha?

– Eszembe jut, persze. Valószínűleg egy megkeseredett középszerű színész lennék valahol egy eldugott jelenetben, egy eldugott díszletelem mögött. Elég sokat próbálkoztam ezzel a pályával, de ha valami 6 évig nem sikerül, akkor az már gyanús. Az akkor már nem csak szerencse kérdése, ott valami hiányzik. Ha én ehhez foggal-körömmel ragaszkodtam volna, akkor valószínűleg most egy – ahogy egyszer azt valaki rendkívül jól megfogalmazta – ügyes színész lennék. A színészből pedig az ügyes egy nagyon rossz kategória. Belegondolok, igen, és örülök neki, hogy ez inkább így alakult.

– Hisz a sorsban?

– Ebben a fajta sorsszerűségben igen. Meg abban, hogy az élet hosszú távon igazságos, és abban is, hogy nem mindig lehet tudni azt, hogy mi jó az életben és mi a rossz. Annyi dolog van, amiről azt gondoljuk, hogy az jó vagy azt, hogy rossz. Aztán kiderül, hogy pont az ellenkezője igaz, valamiért az, ami rossznak tűnt, mégis jó. Annak idején rosszul éltem meg, amikor kiderült, nem leszek színész, utólag viszont látszik, milyen jó, hogy nem lettem az. Valamiért a dolgoknak úgy kell történniük ahogy. Valamiért előbb-utóbb minden a helyére kerül. Nem biztos, hogy az ember tudja a miérteket, de az élet sokszor visszaigazolt már. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy ehhez az egészséges fatalizmushoz az is kell, hogy munkát és alázatot fektessünk abba, amit elénk sodor az élet. Ki kell érdemelni azt, hogy máskor is legyenek lehetőségeink. Nem arról van szó ugyanis, hogy az embernek nem kell tennie semmit, hisz az élet úgyis mindent elrendez. Az élet nem fogja helyettünk elrendezni a dolgokat, tehát a munkát és az alázatot nem szabad elfelejteni.

Olvasóink írták

  • 5. u78 2012. március 18. 18:37
    „engem még a hideg is kiráz tőle,ennek jó humora???”
  • 4. asztenoszsz 2012. március 18. 18:21
    „Felkészült, intelligens, jó humorú. A mostani vetélkedő nagyon színvonalas.”
  • 3. gedeon 2012. március 18. 17:52
    „Ő azon televíziós személyiségek egyike, aki tényleg keményen megdolgozott azért, hogy idáig eljusson. Gratulálok!”
  • 2. imre57 2012. március 18. 17:22
    „Műveltsége,hozzáértése,szimpatikussága mindenkit ver a mai Magyar televíziózásban.Gratulálok neki.”
  • 1. Qllancs 2012. március 18. 17:05
    „Nagyon szimpatikus, szerény , művelt hapi. Jó humora van , szeretem a műsorait. A mostani " maradj talpont " mindig megnézzük. De a sport közvetítéseit is jó hallgatni .
    Megérdemli a díjjakat !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VV Seherezádé mellimplantátuma is mérgező

"A ­szőke villalakó már hosszú ideje erős fájdalmakkal küzd, aminek ­eredetéről semmit nem tudott,… Tovább olvasom