Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Gyász! Meghalt Mednyánszky Ági

A Bársony Rózsi-emlékgyűrűvel és Gobbi Hilda-díjjal kitüntetett színésznő 88 éves volt.
88 éves korában elhunyt Mednyánszky Ági Bársony Rózsi-emlékgyűrűvel és Gobbi Hilda-díjjal kitüntetett színésznő, a magyar operettjátszás kiemelkedő alakja - közölte kedden a Budapesti Operettszínház az MTI-vel.

Mednyánszky Ági 1927-ben született Bécsben, 1933-tól az Operaházban volt balettnövendék. Pályáját táncosként kezdte a Kamara Varietében és a Moulin Rouge-ban, majd 1943-tól az Erzsébetvárosi Színházban és a Magyar Színházban kezdett prózai szerepeket alakítani. 1945 és 1949 között a Művész Színház, 1950-től 1958-ig pedig a Vígszínház színésze volt.

A közlemény szerint már ekkoriban rendszeresen vendégszerepelt a Fővárosi Operettszínházban, amelynek először 1958-ban tagja, 1992-ben pedig örökös tagja lett, főként szubrettszerepeket formált meg. Emellett számos filmben tűnt fel, szinkronszínészként is dolgozott, valamint évtizedeken keresztül szerepelt a Magyar Rádió hangjátékaiban, többek között a Szabó családban.

Legutóbb a Menyasszonytáncban, a Lili bárónőben, a Sweet Charityben és a Funny Girlben nyújtott emlékezetes alakítást a Nagymező utcában. Életművéért 2002-ben Gobbi Hilda-díjjal jutalmazták.

Mednyánszky Ágit a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - áll a közleményben.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újrahasználható golyóálló mellényt ihlethet a tobzoskák páncélja

Az elsősorban hangyákkal táplálkozó tobzoskák páncélja elég erős még ahhoz is, hogy akár az… Tovább olvasom