Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Gyógyít a nevetés

A nevetés jó orvosság lehet az idősebb, szellemileg leépült páciensek számára - derül ki egy friss kutatásból.
Jean-Paul Bell ausztrál humorterapeuta kezdetben beteg gyerekekkel dolgozott bohócdoktorként, ma pedig az idősebbeket nevetteti meg Play-Up (Rajta!) elnevezésű programjával.

Bell volt a vezető terapeutája annak a tanulmánynak is, amelyet a humor hatásáról készítettek. Azt vizsgálták, miként hat a program a szellemileg leépült páciensek hangulatára, viselkedési zavaraira és közösségi kapcsolataira.

A SMILE (Nevetés) elnevezésű tanulmány három éven át tartott 36 gondozóház 400 lakójának részvételével. A programban játékok, tréfák, dalok szerepeltek.

A tanulmányt vezető Lee-Fay Low, az Új-Dél-Walesi Egyetem munkatársa szerint jelentősen javult a programba bevont páciensek állapota, zavarodottságuk mértéke például mintegy húsz százalékkal csökkent, ami megfelel annak, mintha antipszichotikumokkal kezelték volna őket.

Világszerte átlagosan a 65 év felettiek 6,5 százaléka, a 85 év felettieknek pedig 22 százaléka szenved demenciában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyerekei nevelik Szalay Ádámot

Szalay Ádám, a Napló főszerkesztője azt állítja, nemcsak a forgatásokon tanul mindig újat, hanem munka után, odahaza is. Feleségével, Szilviával három kislányt nevelnek. Tovább olvasom