Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Gyümölcs, zöldség a stroke ellen

A káliumban gazdag ételek, köztük gyümölcsök, zöldségek és alacsony zsírtartalmú tejtermékek nagy mennyiségű fogyasztása csökkentheti az agyi érkatasztrófa kialakulásának kockázatát - állapították meg a szakemberek.

A stockholmi Karolinska Intézet szakemberei körülbelül 270 ezer középkorú, vagy idősebb felnőtt adatait feldolgozó tíz nemzetközi tanulmányt elemeztek a munkájuk során. A résztvevők közül 8695-en szenvedtek el életük során agyi érkatasztrófát.

A tanulmányok elemzése szerint a napi káliumbeviteli mennyiség ezer milligrammal való megemelésének hatására 11 százalékkal csökkent az agyi érkatasztrófa kialakulásának kockázata a pácienseknél a következő 5 és 14 év közötti időszakban.

Az eredmények kiszámításához olyan tényezőket is figyelembe vettek a szakemberek, mint a résztvevők életkora, fizikai aktivitása és dohányzási szokásai. A Stroke című folyóiratban megjelent tanulmány vezető kutatója, Susanna Larsson szerint bár az eredmények nem erősítik meg egyértelműen, hogy maga a kálium felelős-e a pozitív hatásért, de mindenképpen megerősítik az erre vonatkozó már létező bizonyítékokat.

A kálium fontos szerepet játszik a test folyadékegyensúlyának fenntartásában, az agy- és izomműködésben, valamint a vérnyomás szabályozásában. A korábbi tanulmányok is arra a következtetésre jutottak, hogy a káliumban gazdag táplálkozás segít az egészséges vérnyomás megőrzésében, valamint védelmet nyújthat a szívbetegséggel és az agyi érkatasztrófával szemben.

A jelentős káliumfogyasztás elsősorban az agyi érkatasztrófák mintegy 80 százalékát kitevő elzáródásos (iszkémiás) típus csökkentésével van összefüggésben, míg az agyvérzés által okozott vérzéses típus kockázatát nem tudja visszaszorítani. Larsson azt mondta, hogy a szakemberek egyelőre nem tudnak magyarázatot adni erre a különbségre és kihangsúlyozta, hogy csupán kevés tanulmány vizsgálja az agyi érkatasztrófákat típusaira lebontva.

A svéd szakemberek eredményei összhangban vannak az amerikai betegségellenőrzési és -megelőzési központ (CDC) legutóbbi tanulmányával, amely több mint 12 ezer felnőtt 15 éven át tartó megfigyelésének eredményeit tartalmazza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén nem lesz Megasztár!

A rengeteg felhívás és reklám ellenére úgy tűnik, a TV2 mégsem indítja el ősszel a Megasztár 6.… Tovább olvasom