Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Hiányzott a hatos karika, eljárás indul az RTL Klub ellen

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) eljárást indít az RTL Klubbal szemben, mivel a csatorna négy gyermekműsoránál is hiányzott a hatos karika. Az NMHH műsorelemzői október utolsó hétvégéjén vizsgálták a két legnagyobb országos kereskedelmi csatornát, a TV2 esetében megfelelőek voltak a korhatárjelölések.
Az NMHH pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vizsgálat feltárta, hogy az RTL Klubon vetített két rajzfilmsorozat két-két epizódja olyan félelmet keltő elemeket, az óvodáskorúak által nehezen érthető burleszkszerű erőszakot tartalmazott, amely indokolttá tette volna a hatos karika alkalmazását.

A hivatal munkatársai negyedévente ellenőrzik a TV2 és az RTL Klub hétvégén délelőtt sugárzott gyermekműsorait, az úgynevezett gyermeksávot. A 2011. harmadik negyedéves vizsgálat szúrópróbaszerűen kiválasztott hétvégéje október 29-30. volt, és az akkor sugárzott összes, 62 gyermekműsorszámra kiterjedt.

Az ABG Nielsen kutatása szerint a 4-12 évesek 2011 nyarán már csaknem 270 percet, 27 perccel többet tévéztek, mint 2010-ben. A hatóság ezért a jövőben kiemelt figyelmet fordít a hat éven aluliak által nézett műsorokra - tartalmazza a közlemény.

Az elemzők annak teljesülését is vizsgálták, hogy a kifejezetten hat éven aluliaknak szánt műsorszámok közé nem illesztettek-e be idősebbeknek szóló médiatartalmakat. Ez a törvényi előírás a vizsgálat szerint nem sérült.

Tomékhoz is hatos karika dukál.
Tomékhoz is hatos karika dukál.

Az októberi hétvégét ellenőrző gyermeksávvizsgálat szerint a TV2 a hat éven aluliak számára nem ajánlott, sárga hatos karikát is, valamint az önkéntesen alkalmazható, hat éven aluliak számára kifejezetten ajánlott műsorokat jelző zöld kisfiús piktogramot is használta. Az RTL Klub ugyanakkor csak "korhatár nélküli" besorolású műsorszámokat sugárzott.
A hatóság pénteki közleménye szerint az ismétlődő ellenőrzéseknek köszönhetően ugyanakkor csökken a helytelen korhatár-besorolások száma.

Olvasóink írták

  • 5. zoolii 2012. január 13. 14:17
    „Meg kell mutatni szalaiannamariskáéknak, hogy nem véletlen fizetjük őket (nam is kicsit) közpénzből, mert ők mostmáraztán de nagyon bekeményítenek ám! Azért arra kíváncsi vagyok, hogy az m1,2,dunatv, vagy a hírtv vagy az echotv mikor lesz megbüntetve, és mennyire...”
  • 4. Ebgondolat 2012. január 13. 13:24
    „Ez elég fura: én óvodáskoromban nagyon sok Tom és Jerryt néztem, de soha nem éreztem félelmet! Talán a tévémacihoz is karika kell? Ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy az NMHH a trágyadombra való!
    Mutasson már nekem valaki akár csak egy német csatornát, ahol "karikáznak". Pedig ha valahol, akkor ott keményen védik az ifjúságot! Csak egy példa: a német "megasztárban" (DSDS) volt egy 14 év körüli gyerek, akinek mindig elsőként kellett énekelnie, mert 22 óra után már nem szerepelhetett a képernyőn!”
  • 3. dmonlájn 2012. január 13. 12:59
    „Nem tudom....számomra vicces volt Tom és Jerry kölcsönös agyonverése...... érdekes, hogy soha nem bántottam ennek ellenére egy egeret vagy macskát sem... sőt egyáltalán nem bántottam egy állatot sem!”
  • 2. faQtya 2012. január 13. 12:03
    „Húú ez ám a fogás! Csak így tovább! Remélem "jól megbűntetik" őket és ezzel elhárul az utolsó akadály is az ország rohamos fellendülése elől...”
  • 1. Kézbesítő 2012. január 13. 11:58
    „Vihar a lavor vízben attól sérűl egy kis gyermek, ha pl Tom megfogja Jerry farkát és nem engedi el és közbe gonoszan néz?:DD Tom és Jerry egy klasszikus rajzfilm nincs benne vér se semmi olyan amitől sérülne egy gyermek ez már kabaré ez már cenzura :DD Igaz a szocializmusban is vetitteték a Tom és Jerryt akkor nem zavart most zavar :DD”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élő adásban, verekedés közben esett ki Pamela melle - videó

Simona Traşcă, közismertebb nevén Románia Pamelája ismét megmutatta a tutit, de ezúttal élő adásban. Tovább olvasom