Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Illényi Katica nagy családdal karácsonyozik

Klasszikus zenészként kezdett Illényi Katica, akit három testvérével együtt az édesapja tanított hegedülni: máig nagy öröm, ha együtt játszhatnak. A karácsonyt, ha tudják, együtt töltik – nagy a család, ahogy a vidámság is.
– Klasszikus zenészként kezdett, később nyitott a dzsessz, a szving, a könnyedebb műfajok felé. Miért?
– A különböző stílusok különböző hangulatot, életérzéseket adnak. Elsősorban klasszikus zenésznek tartom magam, de kicsit szűknek éreztem a határokat. Az egész lényemből fakad a vidámság, a kíváncsiság másféle zenei irányzatok felé. Sokféle zenét hallgattam, szerettem, és érdekelt a technikája – teljesen másképp kell hozzányúlni a könnyűzenéhez, a dzsesszhez. Félmuzsikusnak éreztem magam, mert még nem voltak a birtokomban ezek a kifejezési eszközök. Minél több dolgot kipróbál az ember, annál színesebb lesz a kelléktára. Nálunk, klasszikus zenészeknél mindig azon volt a hangsúly a tanításban, hogy pontosan le kell játszani a kottát. Ezzel viszont a gyerekek elveszítik az improvizálás képességét, amit nagy fáradság útján lehet visszahozni.

– A hegedülés mellé bekerült a művészi kelléktárba az ének, a tánc, a színészet... Hogyan?
– Észrevétlenül és szépen sorban. Az ének hobbiként indult. A tánc pedig azért került be a kötelességek sorába, mert tudtam: ha ki kell állnom a színpadra, szépen kell bemenni, meghajolni, kimenni – és szépen kell állni, hogy a ruha, amelyből sokszor kint van a vállunk, a karunk, ne álljon rajtunk bután. Mindig óriási igényem volt arra, hogy minden szépen együtt legyen. A mai napig járok táncórára, hangképzésre – már csak a szinten tartáshoz is kell járni, nem hogy a fejlődéshez.

A testvéreivel „egy húron pendülnek
A testvéreivel „egy húron pendülnek".

– Nem lehet egyszerű innen még fejlődni...
– Minél többet tud az ember, annál jobban tud válogatni komolyabb vagy nehezebb műveket. Az a nagy szerencsém, hogy teljesen független vagyok, és mindig én választom ki, mivel lépek színpadra. Így aztán mindig olyan darabokat vihetek a nézők elé, amelyekben jól érzem magam.

– Legutóbb Szegeden Malek Andreával lépett fel. Hogyan választja ki, kivel játszik?
– Általában ők választanak ki engem, nagy örömmel fogadtam el a Molnár Dixieland Band többszöri meghívását is. Sok dixie és szimfonikus zenekar keresett már meg, készült két estényi anyag is szimfonikus zenekarral, saját hangszerelésben.

Nemet mondott

– Annak idején felkértek, legyek az egyik kereskedelmi tévén futó tehetségkutató zsűritagja – mesélte Illényi Katica: két perc gondolkodás után nemet mondott. – Egyrészt nem szeretek ítéletet mondani mások fölött: az ember mondhat olyasmit is, amivel kettőbe törhet egy pályát. Másrészt nem szeretem, hogy kitalálják a stylistok az ember külsejét – én mindig a magam útját jártam. Biztos másképp alakult volna sok minden, de száz százalék, hogy nem lett volna időm sem gyakorolni, sem a saját estjeimre készülni. A szabadságomat nem tudtam volna elveszíteni.

– Három testvére ugyancsak hegedül, több közös koncertet adtak már. Más ez, mint amikor idegenekkel játszik?
– Teljesen más, és a világ legjobb dolga. Annyira felemelő! Nem csak a szeretet miatt, ami köztünk van: mi nagyon jó testvérek vagyunk, állandóan tartjuk a kapcsolatot egymással, és a legnagyobb buli, amikor találkozunk – bár nagyon ritka, mert szét vagyunk szóródva a világban. Lelkileg óriási öröm, és mivel egy tőről fakadunk, az édesapánk tanított mind a négyünket, csak kirakjuk a kottát, és nem kell megbeszélni semmit. Biztos, hogy a húgom, az öcsém, a bátyám ugyanúgy akarja megformálni a darabot, ahogy én gondolom. Ezt az ember senki mással nem tudja megcsinálni, csak a testvérével – vagy ha esetleg találkozik egy ilyen kollégával, biztos, hogy beleszeret.

– Karácsonykor tudnak találkozni?
– A bátyám Texasban él, nem tud hazajönni, de a húgom most hazautazik Svájcból. Nálunk rettenetesen nagy a család: a szentestét mindenki a saját családjával tölti, de huszonötödikén összejövünk a szülői házban, és nem tudjuk megszámolni, hányan vagyunk. Felnőttek, gyerekek, kicsik, nagyok, óriási hangzavar, rengeteg nevetés, viccelődés...

– A Magyar Vöröskereszt nagykövete, miből áll a feladata?
– Ahol megjelenek, mindenütt kiemelt helyen szerepel a Vöröskereszt, és ahol tudom és elmondhatom, mindig felhívom a figyelmet a munkásságára. Igyekszem én is békességben élni magammal és a környezetemmel, pozitív beállítottságú vagyok. Van egy erkölcsi értékrend, amely szerint az életemet élem. Ez nevelés kérdése, az ember csak hálás lehet érte, ha kapott otthon egy értékrendet.

Klasszikus zenészként kezdett Illényi Katica, akit három testvérével együtt az édesapja tanított hegedülni. Fotó: DM/DV
Klasszikus zenészként kezdett Illényi Katica, akit három testvérével együtt az édesapja tanított hegedülni.

– Fontos Önnek a harmónia: a jóga is ehhez járul hozzá?
– Nagyon sokat jógázom. Amikor önálló estemre készülök, minden másnap elmegyek, hogy bírjam energiával. A jóga fegyelemre tanít: az egész életem erről szólt – kiskoromtól kezdve rendszeresen gyakorolok –, de ezt nem lehet eléggé fejleszteni. A Bikram jóga, amit én végzek, nagyon nehéz, 40 fokos teremben műveljük 90 percen keresztül. Nehéz koncentráció- és egyensúlyfejlesztő gyakorlatok sorozata, de könnyedséget ad, és borzasztó hajlékonnyá teszi az embert. És a fegyelem, hogy kibírjuk... megtanít arra, hogy bármi van, az ember kibírja, és kész. Minden fejben dől el.

Illényi Katica: Monti csárdás


– Nyilatkozta: nincs szüksége arra, hogy eladja az élete titkait, mert így is telt házasak a koncertjei – most is elkelt minden jegy novemberben a december 16-ai estjére. Nem is keresi a bulvár?
– Egy időben kerestek, de teljesen leszoktak rólam. Abból sosem jön ki jól az ember, ha intim dolgokat elmond magáról. Azt szeretném, ha az előadásra figyeljenek, és ha meglátnak, ne arról gondolkozzanak, kivel élek együtt. Annak ellenére, hogy én is elolvasom, melyik filmcsillagnak ki a férje-felesége... de hálószobatitkokra nem vagyok kíváncsi. Előfordult, hogy felhívtak egy laptól: szeretném megkérdezni, nem történt-e valami magánéleti botrány, nem csalták-e meg, nem lett-e leszbikus... Azt mondtam nekik: egyrészt nem vagyok botrányhős típus, másrészt ha ilyesmi történik, ti lesztek az utolsók, akik megtudjátok. Anticeleb vagyok, mert egészségesen élek, gyakorlok, rendben van a magánéletem: ez nem hír. Annak ellenére, hogy az ember olykor csinál dolgokat – a menedzserem születésnapján az asztalon táncoltam, és ez meg is jelent a sajtóban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VV5: Vera ismét párbajozni fog

Villalakóknak ismét tábla elé kellett állniuk, hogy megnevezzék, kivel nem szeretnének tovább együtt… Tovább olvasom