Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Infraktust kapott futás közben - Dustin Hoffman mentette meg az életét

Infraktust kapott futás közben egy fiatal ügyvéd a a Hyde Parkban. Az életét az épp arra sétáló Dustin Hoffman mentett meg.
Világhírű életmentővel dicsekedhet egy londoni fiatalember, akinek - miután szíve kocogás közben felmondta a szolgálatot - a közelben sétáló Dustin Hoffman sietett a segítségére.

A keddi brit sajtó által nagy terjedelemben ismertetett eset a londoni Hyde Parkban történt, ahol a 27 éves Sam Dempster éppen szokásos reggeli futóedzését tartotta. Kocogás közben azonban szívroham érte, és eszméletét veszítve összeesett.

Nagy szerencséjére a hatalmas - és kora reggelente általában meglehetősen kihalt - parkban éppen akkor sétált arrafelé Dustin Hoffman, és látta, hogy mi történt. A 74 esztendős hollywoodi világsztár azonnal akcióba lépett: hívta a mentőket, és kiérkezésükig is igyekezett minden tőle telhetőt megtenni Dempster életben tartásáért.

A veterán színész a helyszínen maradt azután is, hogy a mentők megérkeztek, és amikor a súlyos állapotba került fiatal kocogó szívét sikerült ismét stabilan működésbe hozni, kifejezte elismerését a mentősöknek, közölve: "Nagyszerű munka volt, fiúk".

Az ügyvédként tevékenykedő Dempster a The Sunnak - a legnagyobb brit bulvárlapnak - elmondta, hogy semmire nem emlékszik az életveszélyes kalandból, azt is a mentősök mondták el neki, hogy Dustin Hoffmannak köszönheti életét.


A színésznek egy tízmillió font (3,6 milliárd forint) értékűre becsült luxuslakása van a Hyde Parkhoz közeli, előkelő Kensington negyedben, és gyakran látni őt, amint a parkban sétál.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túlsúlyosabbak a messzebbről munkába igyekvők

Egy amerikai tanulmány szerint kevésbé fittek és túlsúlyosabbak azok, akik távolról mennek a… Tovább olvasom