Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Jól hoz Tom Cruise új filmje

Egy hét alatt világszerte több mint 150 millió dollárért (34 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők Tom Cruise új filmjére, a Feledésre.
A Joseph Kosinski rendezésében készült, világvége hangulatú akciófilmet előbb Észak-Amerikán kívül kezdték forgalmazni, az ebből származó bevételek vasárnapra már 112 millió dollárnál (25 milliárd forintnál) jártak.

A produkció pénteken került az amerikai és kanadai mozik műsorára, és jegyeladásai csaknem túllépték a 38 millió dollárt (8,7 milliárd forintot).

Elemzők rámutattak, hogy a bostoni tragédia, és a merénylet tettesei után folyó hajsza láthatólag nem befolyásolta a mozirajongókat.

Kosinski 2010-ben a Tron: Örökség című akció sci-fivel debütált rendezőként. A Feledés a második nagyjátékfilmje, a főszerepekben Tom Cruise, Morgan Freeman és Olga Kurylenko látható. A történet főhőse Jack Harper robotrepülő-szerelő (Cruise), aki abban a küldetésben vesz részt, aminek során a Földön pusztító háború után az élethez szükséges forrásokat kutatnak fel. Harper azonban egy űrhajósnő megmentése után másképp kezdi látni a dolgokat.

Az észak-amerikai mozis toplistán a Feledés után a 42 című sportdráma lett a második 18 millió dolláros jegyeladással, a Croodék című animációs film pedig a harmadik 9,5 millió dollárral.

Olvasóink írták

  • 1. _csutak_ 2013. április 22. 13:27
    „Megnéztem.
    Az alapkoncepció jó lenne csak a főszereplőnek ez túl nagy falat lett :(
    Ez a figura a fiatalkori Rutger Hauerra illene, vagy hasonló kvalitású színészre!
    https://mega.co.nz/#!JEF0AAyL!ers4SCHrc5AANdQ85W8uD13yXBFgphMjdIEyhPFzhO4”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befejeződik a Dexter című bűnügyi tévésorozat

A nyolcadik évadával befejeződik a Dexter című amerikai bűnügyi tévésorozat - jelentették be a… Tovább olvasom