Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Kállay-Saunders András az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében

A politika is megnyilvánult az elődöntőben: füttyszó fogadta az arénában és a sajtóközpontban is, amikor a műsorvezető kimondta Oroszország nevét a továbbjutók között.
Bejutott Kállay-Saunders András és a Running című dal az 59. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Koppenhágában.

A Magyarországot képviselő énekes a verseny első elődöntőjében a 16 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.

Az utolsóként színpadra lépett Kállay-Saunders András magával ragadó, a B&W Hallerne tízezres közönségét is meghódító produkciót nyújtott. (A magyar induló előzőleg, a sajtóközpont kedden délután lezárult szavazásán második lett a döntőbe jutásra legesélyesebbek sorában.)

Az 59. Euróvíziós Dalverseny elődöntői Koppenhágában. Fotó: MTI/AP/EPA (galéria)

Az M1-en a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Kállay-Saunders András nagyszerűen énekelt. (A versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy). Előadása alatt a vörös háttérvetítés volt a meghatározó, egyszerű fekete pólóban és szintén fekete nadrágban énekelt, mögötte két táncos, Likovics Alexandra és Nagy Tibor, valamint két vokalista, Cselovszky Rozina és Fedor Kyra volt a színpadon.

"Mostanában minden jó pillanatomban arra gondolok, hogy öt évvel ezelőtt látogatóba jöttem Magyarországra, és milyen furcsa a sors, a dolgok megváltoztak, itt maradtam és azt csinálhatom, amiről álmodtam. Mintha újrakezdtem volna az egész életemet, hiszen az történik velem, amiről korábban már kezdtem azt hinni, soha nem fog megvalósulni. Köszönet mindenkinek Magyarországon, aki nekem ezt a lehetőséget adta" - mondta már az öltözőben Kállay-Saunders András az MTI-nek.

Az 59. Euróvíziós Dalverseny elődöntői Koppenhágában. Fotó: MTI/AP/EPA (galéria)

Hozzátette: a főpróbához képest most úgy érezte, több energiája van, amit a közönségből merített.

"Talán a döntő még ennél is jobb lehet. Lejött rólam az eddigi nyomás, végre sikerrel túlvagyok az elődöntőn. Persze jó lenne nyerni a fináléban, de ha nem, a lényeg továbbra is az, hogy a legjobbat kihozzam magamból" - jelentette ki az énekes.

A Running című dal zenéje a rhythm and blues kategóriába sorolható, a szöveg a gyerekek elleni erőszakról szól, egy igaz történet, amely az énekes egy amerikai barátjával esett meg. A dalt Kállay-Saunders András és Szakos Krisztián közösen írta.

A tíz döntőbe jutott produkció listája nagyjából megegyezett a fogadóirodák többsége által favorizált tíz országgal. Szintén bekerült a fináléba a végső győzelemre is esélyesnek tartott örmény Aram MP3, aki pirotechnikával fűszerezte lírai dala, a Not Alone előadását, az évek óta jól szereplő Azerbajdzsánt képviselő Dilara Kazimova (Start a Fire), a svéd Sanna Nielsen (Undo), az ukrán Marija Jaremcsuk (Tick-Tock, a társszerző svéd Sandra Bjurman volt a 2011-es győztes azeri dal egyik komponistája), az orosz Tolmacsevi nővérek (Shine), a színvonalas countrys alterrockot előadó holland duó, a Common Linnets (Calm After the Storm), a harmadszorra söntőbe jutott San Marinó-i Valentina Monetta (Maybe), az izlandi "viccpunk" banda, a Pollapönk (No Prejudice), valamint az elődöntőben egyedül nemzeti nyelvén éneklő montenegrói Sergej Cetkovic (Moj svijet).

A politika is megnyilvánult az elődöntőben: füttyszó fogadta az arénában és a sajtóközpontban is, amikor a műsorvezető kimondta Oroszország nevét a továbbjutók között.

Az 59. Euróvíziós Dalverseny elődöntői Koppenhágában. Fotó: MTI/AP/EPA (galéria)

A B&W Hallernében, valamint a sajtóközpontban egyaránt remek hangulat uralkodott az elődöntő alatt, ami elsősorban a nemzeti zászlókkal felszerelt rajongóknak volt köszönhető.

A keddi 16 elődöntősből a tíz továbbjutó úgy alakult ki, hogy egyrészt az érintett országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Franciaország, Spanyolország és Dánia részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még hétfőn este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak sms-eket küldve. A kettő kombinációja adta ki a tíz továbbjutót; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

A New Yorkban született, 2009 óta Magyarországon élő, 29 éves Kállay-Saunders András azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy februárban megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dalt.

Világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 37 ország képviselői vesznek részt Koppenhágában; a verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Malmőben egy dán énekesnő, Emmelie de Forest nyert Only Teardrops című dalával. Ő a keddi elődöntő showműsorában is fellépett, felidézve tavalyi győztes dalát.

Az 59. Euróvíziós Dalverseny elődöntői Koppenhágában. Fotó: MTI/AP/EPA (galéria)

Magyarország a kilencvenes évek első fele óta vesz részt - kisebb-nagyobb megszakításokkal - az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést 1994-ben Bayer Friderika érte el, Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Tavaly ByeAlex és a Kedvesem című dala a 10. helyen végzett.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA vagy az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.

Az idén Join Us (Csatlakozz hozzánk) szlogennel zajló dalfesztivál második elődöntőjét csütörtökön, a döntőt szombaton rendezik, az M1 mindkettőt élőben közvetíti 21 órától.

Korábban

Május 5-én hétfőn az első elődöntőben résztvevő országok, valamint a kiemeltek közül Franciaország, Spanyolország és Dánia zsűrije előtt mutatta be produkcióját hétfőn este Koppenhágában az Eurovíziós Dalfesztivál 16 előadója, köztük a magyar Kállay-Saunders András, aki a Running című dal előadásával meggyőző teljesítményt nyújtott a főpróbán.

Az első elődöntőt ugyan csak kedden este tartják a dán főváros kikötőjében, az Eurovíziós Szigetté átalakult Refshaleöenen, az egykori hajógyári hangárban, a B&W Hallernében, ám a résztvevő országok öt-öttagú szakmai zsűrijei hétfőn tekintették meg a produkciókat. A főpróba fizető nézők előtt zajlott, telt ház előtt.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

A zsűrik - teljes titoktartás mellett - pontoztak is, ez adja a versenyzők értékelésének egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a keddi első elődöntőben az utolsó dal elhangzását követő 15 percben lehet sms-ben voksolni, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A kétféle pontszám egyenlő arányú kombinációja alapján dől el, hogy a keddi elődöntő 16 előadójából melyik tíz kerül a május 10-i fináléba. Hasonló szabályok alapján jut be tíz másik induló a csütörtöki második elődöntőből a 26-os döntőbe, ahol hat kiemelt ország előadója már ott van.

A zsűris főpróbán a Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András utolsóként lépett színpadra, egyszerű fekete pólóban. A Running - szerzője az énekes és Szakos Krisztián - előadása során a kifutóra is kisprintelt, a háttérvetítés alapját a tűzvörös fények képezték, a dal komoly mondanivalója, a gyerekek elleni erőszak témája a legvégén csúcsosodott ki: a dramaturgia szerint az énekes védte meg a táncoslányt, Likovics Alexandrát a másik táncostól, Nagy Tibortól. A helyszínen a közönségnek tetszett a produkció.

Fotó: MTVA
Fotó: MTVA

„Örülök, ha kívülről jól szólt, én nem igazán tudom, mi történik velem, amikor a színpadon vagyok. Remélem, kedden is sikerül hasonlóan előadni a dalt" - fogalmazott Kállay-Saunders András az öltőzőbe menet az MTI-nek.
Kitért arra, hogy még soha nem játszott ilyen nagy helyen és ekkora közönség - tízezer ember - előtt, mint ahogy a hang- és fénytechnika, a színpadi lehetőségek is lenyűgözőek voltak, amit mind nagyon élvezett.
„Jól éreztem magam, de mindig lehet javítani, várom, hogy a tévénézők is láthassák a produkciót" - mondta végül Kállay-Saunders András.

A kedd és csütörtök esti koppenhágai elődöntőket, illetve a szombati döntőt az M1 21 órától élőben közvetíti a helyszínről, előtte 20:20-tól pedig izgalmas háttérműsorokat tekinthetnek meg a nézők Kállay-Saunders András színpadra vezető útjáról.

Korábban

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által 1956 óta minden évben megszervezett versenyben idén 37 ország előadói indultak.

A keddi első elődöntőből tíz ország kvalifikálja magát a szombati döntőbe, csütörtökön 16-an lépnek színpadra, és közülük is tíz lesz döntős. A finálénak automatikusan tagja a hat kiemelt ország (az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, valamint a rendező Dánia).



A mai elődöntőben éneklő Kállay-Saunders András azzal vívta ki a jogot a koppenhágai részvételre, hogy februárban megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dalt. A Running című szám társszerzője Szakos Krisztián, az egykori hajógyári szigeten, a B&W Hallernében az énekes mellett két táncos, Likovics Alexandra és Nagy Tibor, valamint Cselovszki Rozina és Fedor Kyra vokalista egészíti ki a produkciót.

Az elődöntőket, valamint a szombati döntőt az M1 élőben közvetíti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jön a Beverly Hills-i zsaru 4

22 évvel a harmadik rész után 2016. március 25-én újra találkozhatunk Axel Foley-val. Tovább olvasom