Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Kapócs Zsóka csak belülre figyel a színpadon

Egyszemélyes kamikáze kabaréval arat sikert Kapócs Zsóka a Thália Színházban, amelybe a nézőket is bevonja. Karády-estjét 2008-ban mutatták be: vonzódik a régi idők műfajaihoz, mindenhez, ami kicsit poros, ami titkot rejt. A magánéletébe nem engedi be a bulvárt – legutóbb a honlapján „tett helyre" egy lapot.
– Zajos siker a Thália színházban futó Nini kamikáze kabaréja. Karády Katalin-estje szintén egyszemélyes darab volt. Nem kell hozzá jóval nagyobb bátorság, hogy magányosan álljon színpadra?
– Dehogynem. A legnagyobb bátorságot az igényli, higgyek és bízzak magamban annyira, hogy működőképes legyen a dolog. Én hittem és bíztam. Minden este egy halálugrás, de az igazi halálugrás a Karády-est volt. 2008-ban mutattuk be, amikor még tapasztalatlanabb voltam. Mintha megfordítottam volna a szakmát: rögtön önálló esttel álltam színpadra, míg többen harminc év után sem merik ezt megtenni. Lehet, hogy akkor már nem merik. Én egy harmincéves tudatlanságával ugrottam fejest a dologba, de úgy voltam vele, dőljön el, érdemes-e a színészettel foglalkoznom. Úgy tűnt, igen. Így maradtam ebben a szakmában, de ezért az életemet is feláldoznám.

– Karády-dalok, kabaré... mintha vonzódna a régi idők műfajaihoz.
– Így van. Hogy miért, azt nem tudom. Ha létezik előző élet, talán ott rejlik a magyarázat. Tény, hogy sokkal jobban érdekel a régi világ, mint a modern. Azt keresem, ami kicsit poros, titkokat rejt – talán mert a modern világ nem rejt már elég titkot. Ezeket a titkokat akarom én felfedni. Mindkét darab rendezője Vági Bence, akit szintén az 1920-as, 30-as, 40-es évek világa vonz, a kabaré, a varieté.

Kapócs Zsóka az életét is feláldozná a szakmájáért. Fotó: DM/DV
Kapócs Zsóka az életét is feláldozná a szakmájáért.
Fotó: DM/DV

– Mindkét darabban dívafigurát alakít. A való életben mennyire dívás?
– Nem dívaként élem az életem, ettől függetlenül sokan gondolják, az vagyok. Egyszerűen vannak elveim, elvárásaim, egyfajta tartásom, magatartásom. Szeretném, ha az emberek megértenék: a nem az nem! Ha az ember nem csúnya, hajlamosak rámondani, biztosan díva. Valahol be akarnak skatulyázni, de végül is inkább díva legyek, mint Quasimodo. A Niniben például számtalanszor egy kislány jön elő belőlem, ahogy az élete árán megküzd az elemekkel. Nininek nagyszínpadot ígértek a show-jához, erre beteszik a stúdióba, nincs semmi eszköze... a nézőket kéri, segítsenek. Ők pedig kedvesek és segítenek.

A próbák alatt lett vegetáriánus

Kapócs Zsóka az utóbbi hónapokban áttért a húsmentes étrendre. – Amikor a Ninit próbáltuk, nem volt időm edzeni. Teljesen leálltam, de nem akartam elhízni. Csináltam egy tisztítókúrát – semmi állati eredetű élelmiszer, teljes kiőrlésű gabona –, és mentek le a kilók. Halat azóta megint eszem, de a marhahúst egyszer kóstoltam meg, és nem esett jól. Úgy érzem, többet nem is fogom kívánni a húst.

Ha bevonja az előadásba a nézőket, minden este más és más?
– Elég improvizatív a darab, mert elmondhatom, ami eszembe jut, és mindenkiről más jut eszembe. Minden előadásnak más a hangulata, de a vége ugyanaz.

– Egy televíziós beszélgetésben felidézett egy pofont, amelyet az egyik néző kapott a feleségétől...
– Felhívtam a színpadra egy férfit, de előtte elkértem a feleségétől – rendes lány vagyok, mindenkit elkérek. Érzékelnem kellett volna a jeleket, hogy a hölgy nem túl boldog. Amikor a férje lement a színpadról és visszament hozzá, lekevert neki egy óriási pofont és kiviharzott. Én szerencsére nem láttam belőle semmit, csak a bal sarok, ahol történt. Az előadás után, amikor elmesélték az esetet, teljesen el voltam hűlve.

– Említette: szeretné, ha az emberek tudnák, hogy a nem nemet jelent. A holnapján alaposan helyreteszi az egyik bulvárlapot, amely olyasmit adott a szájába, amit nem mondott. Gyakran előfordul ilyesmi?
– Rendszeresen belefutok ilyen helyzetbe, a rólam szóló cikkek 85 százalékában nem nyilatkoztam. A barátomnak a barátja, a jó barátnőm, megbízható forrásból tudjuk – ezeket adják meg információforrásként. De ahogy mondani szokás, ilyen ez a popszakma. Mindenesetre nem szeretek interjút adni olyan újságnak, ahol nem az jelenik meg, amit elmondtam.

Kapócs Zsóka a magánéletébe nem engedi be a bulvárt. Fotó: DM/DV
Kapócs Zsóka a magánéletébe nem engedi be a bulvárt.
Fotó: DM/DV

– A bulvárlap újságírója új kedveséről faggatta, ön annyit mondott: nem nyilatkozom. Kezdettől visszautasítja a magánéletére vonatkozó kérdéseket?
– Sokan szívesen adták ki a magánéletüket, amíg nem csalódtak a bulvárban, úgy gondolták, onnantól kezdve majd nem nyilatkoznak. Ám ha az ember az elején ebbe belemegy, utána ne csodálkozzon, hogy faggatják. Én viszont a karrierem elején sem engedtem be a bulvárt, nincs mit számon kérni rajtam.

– A modellszakmából érkezett a színház világába. Segít bármiben is a korábbi szakmája?
– Össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Amikor színészként állok a színpadon, egyáltalán nem érdekel a külsőm, eszembe sem jut, hogy nézek ki. Csakis belülre figyelek. Persze ha olyan szerepem lenne, amelyben egy hercegnőt alakítok, aki folyton figyel magára, betanulnék egy ehhez illő mozgásformát.

Névjegy

Kapócs Zsóka Sopronban született 1979. február 19-én. Modellként 1997-ben kezdett dolgozni, 1998-ban a Miss Universe Hungary szépségversenyen a döntőbe jutott, 2001-ben a Miss World Hungary győzteseként képviselte Magyarországot a Miss World választáson. Műsorvezetőként dolgozott mindkét nagy kereskedelmi csatornánál és a Danubius Rádiónál is. 2004-ben jelentkezett a színművészeti egyetemre, majd Gór Nagy Mária színitanodájában és Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdiójában tanult. Jelenleg a Nini kamikáze kabaréja mellett játszik a Karinthy színházban a Mészáros Márta rendezte Cabiria éjszakái-ban. Ugyanitt a Hippolyt, a lakájban Mimit, a bártáncosnőt alakítja. Sokáig Kamarás Iván párja volt. A bulvárlapok arról cikkeznek, hogy jelenlegi kedvese Habony Árpád, a miniszterelnök kommunikációs tanácsadója.

Olvasóink írták

  • 1. Mike3 2011. május 15. 13:42
    „valamiért nem stimmel nekem ez a nő...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jankovics Marcell véletlenül lett rajzfilmes

22 év után hamarosan befejeződik Az ember tragédiája animációs filmváltozata. Jankovics Marcell ez idő alatt értette meg, mi a darab igazi mondanivalója: a küzdésről szól a saját élete is. Tovább olvasom