Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Ki akart szállni tízezer méter magasban

Egy 38 éves novouralszki férfi krími nyaralásából hazafelé tartva annyira berúgott a repülőgépen, hogy mindenáron ki akart szállni tízezer méter magasban, mert azt hitte, autóbuszon utazik.
Az illető folyamatosan ivott, és zavarta a körülötte ülőket. Az utaskísérők megpróbálták rendre utasítani, de csak ivott tovább.

Végül mintegy tízezer méteres magasságban a gép ajtajának nyitó karját rángatva többször megpróbált kiszállni, mert úgy vélte, autóbuszon van.

Mivel nem sikerült kinyitnia az ajtót, a leszállás után, a kiszálláshoz készülődve az utaskísérők felé dobott egy üveget, amely sérüléseket okozott az egyik stewardnak. Az illetőt agyrázkódással és szilánkos csonttöréssel kórházba kellett vinni.

A részeg utast pedig egyenesen a rendőrségre vitték - közölte hétfőn a belügyminisztérium Urali szövetségi körzeti közlekedési osztálya, ahol ezután döntenek majd arról, hogy indítsanak-e az illető ellen büntető eljárást közepes súlyosságú testi sértés miatt.

Olvasóink írták

  • 4. Titanilla 2010. szeptember 29. 17:00
    „Hol rugott be? Ittasan fölszálhatott? Vagy a repülőn annyit lehet inni, hogy állat módon berug? Én már nagyon régen repültem, kaptunk egy pohár bort., és passz. Minek kell itatni a kedves utast? Márcsak a többiek érdekében sem kellene. Persze ez az én véleményem”
  • 3. koxos 2010. szeptember 28. 11:42
    „a sok bamba utas meg csak pislogott én olyat bevertem volna neki hogy összehányja magát

    tízezren lehetetlen ajtót kinyitni ha bent nyomás van mert befelé mozog”
  • 2. Állampolgár 2010. szeptember 28. 08:34
    „Dekompresszió. Nem lett volna jobb mindenkinek. :)”
  • 1. naomi 2010. szeptember 27. 22:53
    „Miért nem hagyták? Mindenkinek jobb lett volna.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késpengét operáltak ki egy férfi fejéből

Három éven át élt tíz centi hosszú késpengével a fejében egy férfi Brazíliában. Tovább olvasom