Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Kikelt az első ˝webkamerás˝ fekete gólya fióka a Gemencben

Összesen négy tojást óvtak a figyelmes szülők, amelyből pénteken kelt ki az első fióka.
Kikelt az első fióka annak a gemenci fekete gólyapárnak a fészkében, amelynek életét webkamerán követhették figyelemmel a természetbarátok a gemenci erdőgazdaság honlapján.

A megfigyelt gólyapár április 13-án kezdte meg a költést - írta szombati közleményében a Gemenc Zrt.

Összesen négy tojást óvtak a figyelmes szülők, amelyből pénteken kelt ki az első fióka. Kora délután megrepedt a tojás, majd 14 óra 57 perckor a felső részét a hím eltávolította, és néhány perc múlva kikelt az első fióka.

A fiókák kirepülése akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.

Az idén a fekete gólya első példányának megjelenését március 4-én észlelték a Gemenc Zrt. szekszárdi erdészetének területén, a madár egy két éve épített fészket foglalt el.

A Gemenc Zrt. a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködve helyezett el két fán a fekete gólyákat mutató webkamerákat. A gemenczrt.hu honlapon az erdészet keselyűsi részén felszerelt kamera képe követhető figyelemmel. Az erdőgazdaság a rögzített képekből rövidfilmeket is készít, melyek szintén a Gemenc Zrt. honlapján láthatók.

A gemenci fekete gólyák állománya az utóbbi években örvendetesen nőtt, számukat tavaly 55-60 párra becsülték.

A tájegység egyedülálló abból a szempontból, hogy a Sió-torok és a déli országhatár közötti területen élnek a legnagyobb sűrűségben fekete gólyák.

A gemenci fekete gólyák fészkébe ide kattintva nézhet bele!

Olvasóink írták

  • 1. Zotya100 2013. május 18. 21:54
    „http://www.mavir.hu/web/mavir/elokozvetites1 Csak ajánlani tudom ezt is....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Medencébe zuhant az autó - videó

Elveszette a jármű felett a kontrollt, majd egy hotel medencéjébe zuhant egy autós a floridai Fort… Tovább olvasom