Délmagyar logó

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 21°C Még több cikk.

Kis karácsonyi matek

Ünnep - A 2 millió karácsonyfa országa hazánk, ezzel jobban teljesítünk, mint az Európai Unió legtöbb országa faügyben. Azért van kitől tanulnunk: egy amerikai párnál 600 ezer izzó ég, több százmillióan követik radaron a Télapót, a legöregebb fenyő elmúlt 100 éves, a legnagyobb pedig közel 70 méter magas.
Elképesztő energiát és időt fektet a keresztény világ mára egyik legfőbb ünnepébe, a karácsonyba. Bár hazánkban a Jézuska, azaz a gyermek Jézus hozza az ajándékot, a protestáns országokban a Mikulás, a karácsonyfa közös valamennyi országban. Hazánk különösen jól teljesít. Az első karácsonyfát Brunszvik Teréz magyar grófnő, az első magyarországi óvodák megalapítója állította 1824-ben. Mára a tízmillió lakosú Magyarországon évente átlagosan 2 millió 200 ezer fát adnak el, míg egész Európában összesen 60 millió fenyőre kerülnek díszek. Ehhez képest az igazi Mikulás, Joulupukki hazájában évente mintegy 1,4 millió karácsonyfát vágnak ki a Finn Statisztikai Hivatal szerint, de ezeknek csak a fele talál gazdára.

Radarkép és levélhalom

A legtöbb háztartásban egyelőre csak az erkélyen, vagy csupán gondolatban áll a fa, ám a gyerekek biztosan résen vannak. A hazai kicsik már a hónap elején tollat ragadhattak, hogy írjanak a finn Joulupukki címére (Joulupukin Pääposti: Joulupukin Pajakylä 96930 Napapiiri Suomi Finland). Csak az angol posta például 1200 ezer levelet szállít neki az Északi-sarkra, de a világon több millió kisgyermek írhat ilyenkor.

Magára a Mikulásra is sokan kíváncsiak: az amerikai www.noradsanta.org internetes oldalon 1999 karácsonyán például 250 millióan nézték meg a site „radarképén", éppen a világ mely pontján jár az ajándékozó (és nyolc rénszarvasa, amelyek drága jószágok, egy kiló friss húsuk 3-4 ezer forintba kerül, a füstölt filé 6,5–9 ezer forint). A honlapon jelenleg is megy a visszaszámlálás, amíg a Mikulás útnak nem indul.

A legtovább a lettek ünnepelnek ilyenkor, náluk ugyanis a Mikulás szenteste után 12 napon keresztül hozza az ajándékot. Lengyelországban ugyan „csak" szenteste érkezik egy tételben az ajándék, szép gesztussal kezdődik az örömködés. December 24-én este a kicsik és a nagyok együtt kémlelik az eget, hogy meglássák az első, a „betlehemi" csillagot – utána köszöntik az ünnepet és egymást, majd 12-féle gyümölcsből készült kompótot fogyasztanak Jézus 12 apostolára emlékezve. A leghangosabban mégis Amerikában örültek: 2004 decemberében 7514 tagú karácsonyi énekkar állt össze a dél-karolinai Bob Jones Egyetemen.


Égő vagy szenzáció?

Az ünnepen a tudósok sem bírnak magukkal. Egy amerikai tudományos team 1989-ben publikálta „váratlan" eredményeit – számolt be a PsyBlog. A Werner–Peterson-Lewis–B. Brown kutatótrió szerint a szépen feldíszített, égőkkel, gömbökkel kidekorált házak arról árulkodnak, barátságosak és vendégszeretők lakói.

Ebből természetesen van, aki sportot csinál: 2006-ban például a kölni dóm karácsonyfáján ragyogott fel egyszerre 150 ezer izzó. Szabályos harcot vív ma is egy amerikai pár (a tavalyelőtti „világrekorder"), Tim és
Grace és egy ausztrál (a tavalyi „leg") a rekordok könyvébe kerülésért. A házaspár idén 600 ezer kisebb-nagyobb fényforrást helyezett ki otthona körül, mert az előző évben egy ausztrál jogász, David Richards mögött lemaradt. Ő akkor 500 ezer izzót kapcsolt fel házán, amelyet 75 ezren néztek meg, idén pedig egy bevásárlóközpontot dekorált ki 1,2 millió fényforrás felhasználásával.

Összemérik, ami van

Azért van mit tanulnunk: a legnagyobb Mikulás-várást a Guinness Rekordok Könyve szerint 2007-ben az észak-írországi Derry Cityben tartották, ahol december 9-én 13 ezer ember várta a szakállas alakot. Ugyanebben az évben Londonban építették fel a világ legnagyobb adventi naptárát a St. Pancras állomáson, amely 71 méter magas és 23 méter széles lett. A legöregebb fenyőt is a szigetországban díszítik fel évről évre. 1886-ban Chippenhamben Janet Parker nagynénje vásárolta a matuzsálemet, amely 30 centiméter magas, az ünnepen pedig angyalkák és a Szűz Mária mása kerül rá. A legnagyobb fát 1950 decemberében állították fel a seattle-i Northgate Bevásárlóközpontban, amely egy 67,36 méter magas Douglas-fenyő (Pseudotsuga menziesii) volt.

A gyerekeket sem kell félteni, a kívánságlista-leadás ellenére ők sem nyugszanak. 2001-ben például a buckinghamshire-i Ley Hill Általános Iskola tanulóinak ráérős szülei egy 63,1 méter hosszú és 4 méter átmérőjű édességláncot, „Christmas Crakert" készítettek. A magyar gyerekek papír felhasználásával ugyan, de be-
előzték a „nagyokat": idén november 20-án a Budagyöngye Bevásárlóközpontban 9,5 kilométer hosszú papírláncot, azaz óriás-karácsonyfadíszt alkottak.

31 óra alatt a Föld körül

Ha már megvan minden rekord- és „nem rekord"-kellék, jöhetnek az ajándékok. Ehhez a Télapónak (és/vagy Jézuskának) Supermant, Vasembert, Pókembert és minden más szuperhőst megszégyenítő teljesítményt kell nyújtania.

Több mint 7 milliárdan lakjuk ugyanis bolygónkat, de ha a felnőttek, a muszlim, a hindu és a zsidó vallásúak, valamint a rossz gyerekek nem kapnak ajándékot, akkor is több százmillió háztartásba kell eljutnia a Föld különböző pontjain. Mivel csak éjszaka ajándékozhat, ha nyugatról keletnek halad, 31 óra áll rendelkezésére és a több százmillió kilogramm súlyú puttony megkönnyítésére. A Télapó által megtett utat megbecsülni sem tudjuk, de az biztos, hogy a Föld kerületénél, amely több mint 40 ezer kilométer, jóval többet kell utaznia. Ez számára egy nehéz időszak, nem csoda, ha utána egy évet pihen.

A becslések szerint 770-780 milliárd forintot költünk idén ajándékokra, illetve ha kisgyermekünk kérdezi, az országban ekkora összegben oszt meglepetést a Jézuska. Bár az ő sebességéről, illetve az általa igénybe vett közlekedési eszközökről pontos információk nem állnak rendelkezésünkre, az biztos: iparkodnia kell, hiszen szenteste – a 2011-es népszámlálás adatai szerint – közel 4105 ezer háztartásba kell eljutnia több millió gyermekhez (és felnőtthöz) 93 ezer 30 négyzetkilométer alapterületű országunkban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ittasan balesetezett L.L. Junior

Valószínűleg egy fellépésről tartott hazafelé, amikor szombat hajnalban egy teherautóval… Tovább olvasom