Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Kisorsolták: a tizenötödik fellépő lesz Wolf Kati

Kisorsolták az 56. Eurovíziós Dalfesztivál fellépőinek sorrendjét kedden Düsseldorfban. A magyar induló, Wolf Kati a 15. előadó lesz, aki elénekelheti dalát a május 10-i első elődöntőn.
A delegációk düsseldorfi találkozóján tartózkodó Várkonyi Attila projektvezető az MTI-nek elmondta, a 15. hely az első elődöntő középmezőnyét jelenti.

A Szerelem, miért múlsz? című dal zenéjét Rakonczai Viktor és Rácz Gergő írta, a magyar szöveget Geszti Péter, az angolt Johnny K. Palmer jegyzi. A Magyar Televízió a közelmúltban belső válogatáson választotta ki a számot.

Várkonyi véleménye szerint jó dal született, amely nagyon pozitív fogadtatásban részesült a delegációk körében. A dal "alapvetően fesztiváldal, a 80-90-es évek fordulójának hangulatát idézi". A közelmúltban az egyik televíziós tehetségkutató verseny döntőjébe került Wolf Kati a dal angol-magyar kevert szövegű változatát adja majd elő a versenyen.

A mezőny dalai Várkonyi szerint alapvetően két kategóriába sorolhatók: a drámaibb, "világmegváltó" balladák és a vidámabb, fesztiválhangulatú, táncos dalok jellemzőek a versenyre. A Szerelem, miért múlsz? szövege alapján előbbi, míg dallama alapján utóbbi kategóriába sorolható - a projektvezető szerint így a magyar dal a mezőny felső egyharmadában végezhet.

A dal nagy népszerűségnek örvend a rajongók és a nézők körében. A dalfesztivál rajongói oldalán a szavazók Wolf Kati dalát tartják a negyedik legjobbnak, megelőzve például Nagy-Britannia és Németország versenyzőjét is. Az Eurovíziós Dalfesztivál YouTube-csatornájára (http://www.youtube.com/eurovision) feltöltött klipet alig öt nap alatt több mint 54 ezren látták, a magyar delegáció csatornáján (http://www.youtube.com/eurovisionhungary) pedig 43 ezren.

A delegációvezetők találkozóján az összesen 43 ország küldöttei felvilágosítást kaptak a világ legnagyobb showműsorának technikai részleteiről, a színpadról, a marketingről, a szavazás, a közvetítések, a fellépések mikéntjéről.

A meetingen matematikus beszélt a statisztikai alapú esélyekről, bemutatták az évek során kialakult trendeket is. "Az Eurovíziós Dalfesztiválon a szabályok szerint a nézők nem adhatnak le szavazatot saját országuk küldöttjére, az egyes kultúrkörök pedig - északi országok, balti államok - jellemzően egymásra szavaznak, így érvényesülnek geopolitikai szabályok is" - számolt be Várkonyi.

A projektvezető ugyanakkor kifejtette: "A verseny híd Európa és a többi ország felé. Biztosan léteznek politikai érdekek, de a mi szintünkön nem ez a lényeg, hanem az, hogy megismerjük egymást, megmutassuk a kultúránkat. Már az is nagy szó, hogy a düsseldorfi futballcsapat arénájában, 37 ezer ember előtt felléphet egy magyar előadó. Az Eurovíziós Dalfesztivál a dalok versenye. Nem Wolf Kati versenyez, hanem a dal, amelyet ő ad elő".

Arról, hogy pontosan milyen lesz Wolf Kati előadása, egyelőre nincsenek információk, hiszen az egyes delegációk is a napokban ismerkedtek meg a színpaddal és ennek alapján dolgozzák ki a fellépés részleteit.

A harminc méter átmérőjű, körszimmetrikus színpad az aréna közepén helyezkedik el, rajta óriási LED-kivetítő kap helyet. Összesen huszonhat kamera pásztázza majd a színpadot.

A Magyar Televízió az elődöntőket és a döntőt is élőben közvetíti május 10-én, 12-én és 14-én.

Olvasóink írták

  • 2. kalkutta 2011. március 16. 19:43
    „Nyugodtan énekeljen magyarul. Aranyos lány és tud is de az Eurovizióban kb. annyi a reális értékrend mint a magyar társadalomban. Vagyis 0.”
  • 1. felháborodott 2011. március 15. 22:22
    „Nekem nagyon tetszik ez a szám, annak külön örülök, hogy nem csak angolul fog énekelni. Drukkolok magunknak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyárra halasztották a Pókember premierjét

Nyárra halasztják a Broadway eddigi legdrágább show-jának, a Pókemberről szóló musicalnek a… Tovább olvasom