Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Kivégezték Kim Dzsong Un volt barátnőjét

Tucatnyi kollégájával együtt kivégezték Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor volt barátnőjét, Hjon Szong Vol énekest pornográf videók készítésének és terjesztésének vádjával - jelentette a Csoszon Ilbo dél-koreai napilap.
A lap forrásai szerint a kivégzést még augusztus 20-án hajtották végre, három nappal azután, hogy letartóztatták az ország szigorú pornográfia-ellenes törvényeit állítólag megsértő énekeseket, zenészeket és táncosokat. A halálos ítéletet egy kivégzőosztag gépkarabélyokkal hajtotta végre, amit a vádlottak családjának és együtteseik tagjainak is végig kellett nézniük.

A kivégzettek hozzátartozóit állítólag munkatáborokba küldte a rezsim, ami a hasonló ügyekben bevett szokásnak számít Észak-Koreában.

Hjon és Kim nagyjából egy évtizeddel ezelőtt kezdett járni, de Kimet apja, Kim Dzsong Il néhai diktátor később arra utasította, hogy szakítson meg minden kapcsolatot a nővel. Hjon később hozzáment egy katonához, Kim pedig egy másik népszerű énekest, Ri Szol Dzsut vette el feleségül.

Ennek ellenére egyes pletykák szerint Kim és Hjon szakításuk és házasságaik után is folytatták afférjukat. Kim felesége, Ri egyébként házasságuk előtt ugyanannak az együttesnek volt a tagja, amelynek Hjon, ezért egyes feltételezések szerint neki is szerepe lehetett a kivégzés elrendelésében.

Az elítélteket állítólag politikai agitációval is megvádolták, miután egyeseknél Bibliákat találtak, ami a vallást üldöző Észak-Koreában főbenjáró bűnnek számít.

A Csoszon Ilbo forrásai szerint a fejlemény azt jelzi, hogy Kim mindenkit eltávolít, aki bármiféle módon alááshatná hatalmát. Arról ugyanakkor nem írt a lap, hogy az énekesek pontosan milyen módon fenyegették a fiatal diktátor hatalmát.

Olvasóink írták

  • 12. v.imre 2013. augusztus 30. 15:26
    „VIII. Henrik angol királytól vette át az eljárást: miként lehet megszabadulni a feleslegessé vált nejtől. Un megunta a barátnőt és a hagyomány tovább éltetésével kivégeztette...”
  • 11. Vazeratti 2013. augusztus 30. 06:02
    „Ellene vagyok annak, amit Észak-Koreában művelnek, de azért pont a mi önpusztító civilizációnkat rájuk szabadítani, mégis csak túlzásnak érzem!”
  • 10. Nyestede 2013. augusztus 30. 00:31
    „4. nemezis

    Az utóbbi néhány évben Észak-Korea az összes a szocializmusra és a kommunizmusra való utalást kiradírozta az államgépezetből, már az alkotmányukban sincs említve. A kommunizmusnak legalább volt egy idealizált célja, Észak-Koreának már az sincs, csak kőkemény diktatúra, illetve a megfoghatatlan "dzsucse" vagy "Jucse" ideológia amit a legtöbb koreai sem ért. Épp ezért nem lehet kommunista diktatúrának nevezni, ez szimplán egy totalitárius terrorállam.

    5-7.
    Hát srácok, az maximum világháborúval menne, amíg Kína fogja a kezét, addig a Nyugat inkább szemérmesen félrenéz, majd egyszer ha Kína ellen tényleg lesz egy világháború, ha lesz, akkor esetleg elő lehet cibálni mint casus bellit, de másra nem jó.”
  • 9. Ebgondolat 2013. augusztus 29. 23:05
    „Íme a "feslett" nőszemély, amikor még a rezsimet éltette.
    Amúgy ki tudja, orbánbasi keleti nyitása meddig terjed...
    http://www.youtube.com/watch?v=v5tkXgw2OMY”
  • 8. nemezis 2013. augusztus 29. 20:52
    „6 NP1. Ezt ők saját maguk mondják magukra. De a tartalmát tekintve sajnos mindegy :-(”
  • 7. Apátfalvi** 2013. augusztus 29. 20:49
    „Bárcsak letarolnák már őket a fenébe és a Nyugat felszabadítaná az északiakat! Szerintem nem egy igaz erkölcsű, fejlett nyugati ember jelentkezne, amikor a pártvezetést irtják. A Nyugatnak meg kell büntetnie ezeket a mocskokat, katonai megszállással, a teljes vezérkar és támogatóik kiirtásával, a kommunisták haláltáborokba küldésével és végre a fejlett európai és amerikai felügyelet mellett megindulhat az emberhez méltó élet Észak-Korea sokat szenvedett földjén!”
  • 6. NP1 2013. augusztus 29. 20:15
    „4. nemezis 2013.08.29. 20:07
    Nem kommunista, hanem jelző nélküli diktatúra.
    Az állatokban igazad van.”
  • 5. Mike3 2013. augusztus 29. 20:11
    „Beszarás ez az ország. Megszívták, hogy nincs olajuk, Amerika már rég ott csicsogna”
  • 4. nemezis 2013. augusztus 29. 20:07
    „Állatok! Igazi kommunista diktatúra.”
  • 3. queenmargareth1 2013. augusztus 29. 19:31
    „ezek után merjétek mondani, hogy a 40 év igazi kommunizmus volt!”
  • 2. queenmargareth1 2013. augusztus 29. 19:30
    „oppsz...durva”
  • 1. CsImre 2013. augusztus 29. 19:25
    „Pornó és Biblia...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fél nappal fia sikeres szívműtéte után meghalt szívrohamban egy férfi

Fél nappal azután, hogy fián sikeres szívműtétet hajtottak végre, meghalt szívinfarktusban egy brit… Tovább olvasom