Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Közel másfél millió forintos áron kelt el egy ritka ABBA-lemez

Thomas Nordin 25 ezer tételt számláló ABBA-gyűjteményéből rendeztek árverést.
Közel 42 ezer svéd koronáért (másfél millió forintért) kelt el vasárnap egy ritka ABBA-lemez azon az online árverésen, amelyen a svéd együttes relikviáira lehetett licitálni.

Az árverést Thomas Nordin 25 ezer tételt számláló ABBA-gyűjteményéből rendezték. Az aukció egyik fénypontja egy 1981-ből származó maxi kislemez volt, amelyet az együttes a producerük, Stig Anderson 50. születésnapjára készített: a korong a becsült ár duplájáért kelt el.

Nordin attól fogva gyűjtötte az együttessel kapcsolatos emléktárgyakat - köztük eredeti posztereket, könyveket, lemezeket, táskákat - a világ minden tájáról, hogy az ABBA 1974-ben a Waterloo című számmal megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, és ezzel nemzetközileg is ismertté vált.

Egy ritka szappan 4000 koronáért (136 ezer forintért) kelt el, egy kis piros táska ABBA-felirattal pedig 13 ezer koronát (444 ezer forintot) ért egy vásárlónak.

Nordin csak a kollekció néhány darabját tartotta meg magának, köztük egy képeslapot, amelyet az együttes négy tagja, Agnetha Faeltskog, Bjoern Ulvaeus, Anni-Frid Lyngstad és Benny Andersson írt alá.

Az el nem kelt tételeket ősszel kisebb kikiáltási áron ismét aukcióra bocsátják.

Az árverési ház előzetes becslése szerint a kétnapos online aukció közel harmincmillió forintnyi bevétellel zárult.

Az ABBA a hetvenes évek diszkókorszakában hódította meg a világot. Az együttes 1983-ban bomlott fel, és azóta nem álltak össze, hogy újra együtt énekeljenek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kasza Tibi saját showműsort kapott

Augusztus 26-tól Kasza! címmel új, heti show látható a SuperTV2-n. Tovább olvasom