Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Kudarcot vallott a játékhajó átkelése az Atlanti-óceánon

Nem sokkal az indulás után véget is ért annak a játékhajónak az útja, amely készítőjének reményei szerint átkelt volna "magától" az Atlanti-óceánon. Még a brit felségvizeket sem sikerült elhagynia: zátonyra futott a Wight-szigetnél.
A 120 centiméter hosszú, 90 centi magas vitorlájú, 13 kilogramm tömegű Snoopy Sloop nevű hajó az eredeti tervek szerint csak szombaton indult volna tízezer kilométeres útjára, de megalkotója, Robin Lovelock előbbre hozta a startot. A tudós négy éven át építgette, tökéletesítgette a hajót, próbafutamként 8 ezer kilométert utaztatta egy tavon. Az igen alapos "edzés" ellenére a hajónak rögtön az út elején elromlott a műholdas navigációs rendszere, és a jármű egyenesen nekiment a Wight-sziget szikláinak. Így aztán 10 ezer helyett csak pár kilométert tett meg - adta hírül a brit Metro újság.

A hajót vitorlás lévén a szél hajtotta, navigációs rendszerének számítógépe viszont napelemmel működött - illetve azzal sem.

A 65 éves Lovelock - aki már nyugdíjas - nem gyerekkori álmát akarta megvalósítani a hajóval, csemeteként még csak nem is játszadozott vízi járművekkel. A férfit egyszerűen magával ragadta a versenyszellem, és nagyon szeretett volna világelsőként átjuttatni távirányítású hajót az Atlanti-óceánon.

Nem csak ő vallott kudarcot, hanem eddig mindenki, aki hasonlóval próbálkozott. Lovelock azért indította hajóját időjárási szemszögből kellemetlen és kedvezőtlen időben - tél elején -, hogy ne előzze meg más. Annyira remélte a sikert, hogy hajóját a visszaútra is beprogramozta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

D. Tóth Krisztának őszintén vallottak Bereczkiék a válásukról

Csütörtök este lesz látható a tv-ben D. Tóth Kriszta műsora, amelyben Szinetár Dóra és Bereczki… Tovább olvasom