Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Laboratóriumban készítettek cibetkávét

Hat év kellett a fényűző ital kifejlesztéséhez, amelyben az ízek 47 különböző rétege fedezhető fel.
A cibetmacska ürülékéből kivont baktériumokkal, laboratóriumi körülmények között sikerült luxuskávét készíteni a tajvani Nemzeti Pingtung Egyetem egy professzorának és hallgatóinak.

Hat év kellett a fényűző ital kifejlesztéséhez, melynek "gazdag textúrájában az ízek 47 különböző rétege fedezhető fel", köztük a karamell, a mandula, a tej és a csokoládé zamata - számolt be róla Hszie Pao-csuan professzor, a kutatás vezetője.

Az új termékben 16 ízzel több található, mint a hagyományos cibetkávéban. Az új ital a kapható kávéfélék legtöbbjénél jóval kevesebb koffeint tartalmaz.

Az élelmiszerkutatással foglalkozó Hszie és hallgatói indonéziai cibetmacskáktól gyűjtött ürülékmintákat elemeztek, és a bennük talált 136 baktériumtörzsből kiválasztottak 16-ot, hogy a kávé készítéséhez szükséges fermentációhoz (erjedéshez) megfelelő körülményeket teremtsenek velük.

Az így előállított ínyenc kávét az egyetemen a hagyományos cibetkávé árának kevesebb mint feléért, kilogrammonként több mint 80 ezer forintnak megfelelő összegért árulják, hogy több tajvani engedhesse meg magának a ritka és költséges italt.

Hszie arra is kitért, hogy kávéja miatt senkinek sem lehetnek higiéniai kifogásai, hiszen míg a hagyományos cibetkávé - indonéz nevén a Kopi Luwak - úgy készül, hogy a cibetmacska megeszi a kávécserje gyümölcsét, az emésztetlen magvakat kiüríti, ezeket szedik össze, tisztítják, érlelik és pörkölik, addig az új kávé készítésekor nem érintkezik bélsárral.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korai stádiumában mutatja ki a bőrrákot egy új módszer

A beavatkozással nem járó vizsgálat nagy sebességű, nagy felbontású, úgynevezett optikai koherencia… Tovább olvasom