Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Lady Gaga egymillió dollárt adományoz a Sandy áldozatainak

A 26 éves New York-i énekesnő szerdán blogján tette közzé felajánlását, és egyben jelezte, hogy azt szülei és lánytestvére nevében is teszi.
Lady Gaga egymillió dollárt (mintegy 222 millió forintot) adományoz az Amerikai Vöröskeresztnek, hogy segítséget nyújtson a Sandy szupervihar áldozatainak.

A 26 éves New York-i énekesnő szerdán blogján tette közzé felajánlását, és egyben jelezte, hogy azt szülei és lánytestvére nevében is teszi.

Mint írta, New York olyan városrészeinek köszönhetően lett azzá az emberré és művésszé, aki ma, mint a Lower Eastside, a Harlem, a Bronx vagy Brooklyn. "Köszönöm, hogy segítségemre voltatok szellemi-lelki épülésemben. Most én segítek újjáépíteni a tiéteket" - fogalmazott.

A pusztító Sandy hurrikán a múlt héten több mint száz halálos áldozatot követelt, és hatalmas károkat okozott New Yorkban és New Jerseyben. Az Amerikai Vöröskereszt szóvivője szerint a szervezet azóta 103 millió dollár adományt gyűjtött az áldozatok megsegítésére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt a Bob és Bobek írója

A Bob és Bobek című népszerű gyermekrajzfilm-sorozat forgatókönyvírója hosszú betegség után halt meg… Tovább olvasom