Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Majdnem megfulladt a balesetről szóló film forgatásán

Ötméteres hullámról zuhant a mélybe a Gerard Butler egy forgatáson - hosszú perceket töltött víz alatt. Kis híja volt, hogy túlélte a kalandot.
Gerard Butler éppen az "Of Men And Maverick" című filmet forgatja Észak Kaliforniában - a felkészületlenségéből adódó baleset majdnem az életébe került - számol be a hirado.hu.

A filmben Jay Moriarity igaz történetét dolgozzák fel, a fiatal férfiét, aki 2001-ben balesetben vesztette életét. Butler a Johnny Weston által megformált Moriarity mentorát játssza.

Fotó: hirado.hu
Fotó: hirado.hu

Butler nem feltétlenül nevezhető gyakorlott szörfösnek, épp ezért profi hullámlovasoktól vett órákat. Többek között azt mutatták meg, mit kell tenni akkor, ha hirtelen érkeznek nagyobb hullámok. Ennek ellenére - pont egy ilyen pillanatban nem tudott mit kezdeni az első igazán veszélyes helyzettel.

Épp egy majd ötméteres hullámon gyakoroltak, amikor pár nagyobb hullám beterítette a színészt, majd a víz a kövekhez is csapta. Butler több percet is víz alatt töltött, mire végül sikerült kimenteni. Nem sokon múlt, hogy meg nem fulladt a víz alatt. Azonnal kórházba szállították, de szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, így még aznap kiengedték.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az X-faktor élő adásában kellett kijavítani Keresztes Ildikó hibáját

Talán csak kevesen vették észre, de Keresztes Ildikónak volt egy bakija az X-Faktor vasárnap esti… Tovább olvasom