Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Már a második plágiumváddal illetik a Párizsban kiállító Jeff Koonst

Az újabb plágiumváddal alig pár nappal azután álltak elő, hogy a kiállításról eltávolították Koons egy másik művét, a Fait d'hiver című installációt.
Már a második plágiumváddal szembesül Franciaországban Jeff Koons, a kortárs művészet egyik legvitatottabb, egyben egyik legjobban fizetett sztárja, akinek a párizsi Pompidou Központban most futó kiállítása az eddigi legátfogóbb retrospektívje Európában és minden idők legtöbb látogatót vonzó tárlata ezen a kiállítóhelyen.

Az 59 éves amerikai szobrászt legutóbb Jean-Francois Bauret, a januárban elhunyt francia fotóművész özvegye vádolta meg azzal, hogy Naked című, egy fiatal lányt és fiút meztelenül ábrázoló porcelánszobrával a pucér portrék specialistájának számító férje egy korábbi fotóját koppintotta le.

Bár az 1988-ra datált alkotás szerepel a katalógusban, a Naked nem szerepel a kiállított művek között, a múzeum közlése szerint azért, mert szállítás közben könnyebben megsérült.

Az újabb plágiumváddal alig pár nappal azután álltak elő, hogy a kiállításról eltávolították Koons egy másik művét, a Fait d'hiver című installációt, mivel a Naf-Naf ruhagyár reklámügynöksége szerint a porcelánkompozíció, amelyben egy disznó siet egy hóban fekvő félmeztelen nő segítségére, egy hajdani konfekcióreklám lekoppintása.

Jeff Koonst korábban már három alkalommal is feljelentették plágium miatt és két alkalommal el is marasztalták.

Alain Seban, a Pompidou Központ elnöke a vádakra reagálva felhívta a figyelmet arra, hogy a másolatnak tartott művek a Banalitás című sorozat részei, amelynek alapelve, hogy a kereskedelemben kapható termékekből vagy a sajtóban megjelent képekből indul ki. "A modern és a kortárs művészet jelentős része az idézés, sőt a kisajátítás koncepcióján alapul" - hangoztatta.

A november 26-án megnyílt és április 27-ig nyitva tartó Koons-kiállítás az első 17 napban több látogatót vonzott a Pompidou Központba, mint bármely más korábbi kiállítás.

A több mint száz művet felvonultató retrospektív tárlat azt kívánja bemutatni, hogy a provokatív amerikai pop-art művész miként szüntette meg a populáris kultúra és a magas művészet közti határokat, hogyan értelmezte újra a sztereotípiákat.

Koons alkotásai csillagászati áron kelnek el, Balloon Dog (Lufikutya) című szobra élő művész esetében rekordot jelentő 58,4 millió dollárért talált gazdára 2013 novemberben a Christie's árverésén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közel félmilliárd forintért eladó a Miami Vice-ban használt Ferrari

A legendás autót az eBay árverési portálon árulja egy dél-floridai zálogház és autókölcsönző. Tovább olvasom