Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Marslakók - Jáksó perre megy a vádak miatt

Nagyon súlyos váddal illeti Jáksó Lászlót Boronyák Gergely színész. Azt állítja: a Marslakók producere nem fizette ki őt és színésztársait.
Jogi lé­pé­sekre készül Jáksó László. Az ­atlatszo.hu portálon ugyanis egy volt színésze azt nyilatkozta, egy vasat sem kaptak, nem kapták meg a lelépési pénzt, amely a Marslakók című sorozat váratlan megszűnése után őket illette volna.

Boronyák Gergely azt állítja, hogy az MTVA 5 millió forintot adott Jáksó László cégének a színészek kárpótlására, ám a színészek nem kapták meg ezt a pénzt a cégtől. Érdekes adalék, hogy az atlatszo.hu-nak a színész elmondta, hogy szerződése szerint nem járt volna neki pénz, ha idő előtt véget ér a sorozat.

A borsonline.hu megkereste Jáksó Lászlót.

„Boronyák nem mond igazat. A Marslakókkal kapcsolatban eddig ritkán hallgatta meg bárki a mi álláspontunkat, inkább csak feltételezéseket írtak, csúsztattak. Ebben a mostani esetben végre megkérdeznek engem is, így tudok egyértelműen válaszolni arra a konkrét kérdésre, hogy Boronyák Gergely kapott-e pénzt a Marslakók Produkciós Kft.-től a Marslakók című tévésorozat készítésére vonatkozó, az MTVA-val kötött szerződés megszüntetése után, az MTVA által a megszüntetésről szóló megállapodás szerint a lekötött színészek elbocsátásából fakadó kár rendezésére megfizetett összegből. A válaszom: igen.

Nem hiszem, hogy ennél egyenesebben, tömörebben lehet bármire válaszolni. Nem tudom, miért mondja az ellenkezőjét, de nem az én dolgom őt elemezni. Az pedig természetes, hogy perelni fogjuk azokat az újságokat, netes oldalakat és személyeket, amelyek és akik az igazsággal ellentéteset állítottak, állítanak" – tudatta a Borssal Jáksó László.

Borsonline.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Mielőtt meghaltam című filmet két díjjal is jutalmazta a színészek céhe

A Mielőtt meghaltam című filmet két díjjal is jutalmazták az amerikai színészek céhének szombati… Tovább olvasom