Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 17°C Még több cikk.

Második hete vezeti az észak-amerikai mozibevételi ranglistát a Szörnyegyetem

Bár a nyitóhétvégéhez képest majdnem a felére zuhant, a 46,1 millió dolláros bevétel még így is elegendő volt az első helyhez.
A premierfilmeket maga mögé utasítva az elmúlt hétvégén is a Szörnyegyetem című animáció hozta a legtöbb bevételt az észak-amerikai mozikban.

Bár a nyitóhétvégéhez képest majdnem a felére zuhant, a 46,1 millió dolláros bevétel még így is elegendő volt az első helyhez.


A második legnagyobb összegben, kereken 40 millió dollárért az egyik premierfilmre, a Sandra Bullock és Melissa McCarthy főszereplésével forgatott Női szervek című, csak felnőtteknek ajánlott bűnügyi komédiára váltottak jegyet az Egyesült Államokban és Kanadában.

A másik premierfilm, Az elnök végveszélyben Channing Tatummal, mint reménybeli titkosügynökkel és Jamie Foxx-szal, mint az amerikai elnökkel a főszerepben, a csalódást keltő negyedik helyen indított 25,7 millió dolláros bevétellel.


Brad Pitt zombifilmje, a Z világháború, amelyet két hete kezdtek vetíteni az észak-amerikai mozikban, második hétvégéjén 29,8 millió dollárral a harmadik helyen végzett. Az Acélember című szuperhősfilm még a harmadik hétvégéjén is közel 21 millió dollár bevételt hozott.

Az ötödik helyezés alatti filmek egyikének a bevétele sem érte el a 10 millió dollárt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könnyebb a pályakezdőknek, mint az ötveneseknek

A magyarok többsége szerint nem tesz jót egy vállalatnak, ha idősebb munkavállalót alkalmaz. Tovább olvasom