Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Miklósa Erika: A konziban Szörny Ellának becéztek

A sportolói remények után világhírű énekesnővé vált Miklósa Erika a nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon örvendeztette meg a hazai hallgatóságot az Operett-opera Gálán.

A koloratúrszoprán hangú operadívától többek között azt is megtudhattuk, miért kötődik olyan nagyon Magyarországhoz, és miért viseli szívén a fiatal énekesgeneráció sorsát.

– Fiatalkori álma az atlétika volt, ma mégis a zene repíti a trambulin helyett. Mi volt az a jel, ami a zene felé mutatta az irányt?
– Akkoriban az elkeseredettség vezérelt, a jövőképem összetört, mert egy baleset miatt abba kellett hagynom a sportolást. Az osztálytársnőim elrángattak egy amatőr kamarazenekarba, ahol kiderült, hogy érdemes foglalkozni a hangommal. Dr. Maday Lilla énektanár volt az, aki végül felfedezett, és elindított az éneklés útján.

– Azt vallja, hogy sosem veszett ki önből a harcos, a sportoló.
– Az előadó-művészetben nagyon fontos a jó értelemben vett versengés, mert akkor fejlődünk, ha legyőzzük saját magunkat és folyton formában vagyunk. Ha ez a szellem eltűnik az emberből, már nem is érdemes élni.

– A zeneakadémia helyett fellépésről fellépésre fejlesztette ki magában a tehetséget, felkérései azonban folyamatosak. Ezek szerint ezen a pályán ennyire nincs szükség a papírra?
– Ez a pálya teljesen egyénből fakadó, a puszta papírral itt semmire sem megy az ember. Az én esetemben kifejezetten káros lett volna, ha korlátozzák a szabadságomat, mert mindig a saját utamat jártam. Nekem az vált be, hogy bedobtak a mély vízbe, és a gyakorlatban, a saját bőrömön tapasztalhattam meg a szakma minden rezdülését.

– A múlt hónapban a Gregor József nevével fémjelzett szegedi jótékonysági koncerttel járult hozzá a fiatalabb operaénekes-generáció útjának egyengetéséhez. Ebből is látszik, mennyire szívén viseli az utánpótlás gondozását.
– A mai fiataloknak nagyon nehéz a pályakezdés, mert a piac rendkívül telített, és már a puszta helyzetbe kerüléshez is rengeteg pénz kell. Amikor fiatal voltam, nekem Gregor József segített, hol egy kedves szóval, hol egy jó tanáccsal. Kötelességemnek érzem, hogy ezt a hagyományt továbbvigyem.

– Azt nyilatkozta egyszer, hogy nem az a nehéz, hogy az ember bekerüljön a nívós helyekre, hanem az, hogy azt a színvonalat megtartsa, ami a bennmaradáshoz kell.
– A csúcs után sokkal nehezebb fennmaradni, mert meg kell felelni a szakmai és a belső elvárásoknak is. Az elvárt szintet én folyamatos munkával tartom fenn. Az jelenti a biztonságot, ha mindent megteszek a sikerért. Ha naponta gyakorlok, nagy baj nem történhet.

– Karrierje egy szegedi szereplésnek köszönhetően indult el, mára ön a Szegedi Szabadtéri Játékok operadívája. Mi az, amiben megváltozott az azóta eltelt időszakban?
– A tanulóéveim alatt, a konzervatóriumban az énektanárom Szörny Ellának becézett, mert olyan huncut és nemtörődöm voltam. Mindig ellenkeztem. Azóta komolyan veszem a fellépéseket, érettebben állok a hivatásomhoz. A ˝dacos˝ emlékek ellenére Szeged mindig kiemelt hely marad a szívemben.

– Egy vallomásában azt mondta, hogy elmenetelen soha, hazajövetelen állandóan gondolkodik. Miért ragaszkodik ennyire Magyarországhoz?
– Az ember oda való, ahová a gyökerei húzzák. Magyarnak születtem, és ezt büszkén vállalom. Egy olyan macska vagyok, aki gyökeret eresztett, és szereti az otthonát. Fontosnak tartom, hogy élőben halljon engem a hazai közönség. Amikor népdalt éneklek, külföldön mindig nagy tisztelettel fogadnak, és megértik az üzenetem, de a magyar publikum érzi is, amit éneklek. Ez nekem nagyon sokat jelent.


– Az Éj királynője szerep a védjegyévé vált. De úgy tudom, mégsem ez a karakter a szíve csücske. Van olyan szerep, amit szívesebben választott volna kitűzőként?
– Kedvenc szerepeim a vígoperák, mert ezekben tudom megmutatni magamból a legtöbbet a közönségnek. Bennem is van humor, líra és melodráma is. Mindig is nagyobb izgalomba hozott a műfajok keveredésének előadása, mint az, hogy elénekeljem az Éj királynőjének áriáját.

– Nem érzi úgy, hogy belefáradt már ebbe a szerepbe?
– Sosem tudnám megunni ezt a karaktert, mert húsz éve biztonságot ad. Viszont ez a szerep nem jelent már kihívást, mert nagyon nehezen tudok olyan helyzetet mesélni, ahogy nem énekeltem már.

– Úgy tudom, mindig is szeretett volna találkozni a dalai lámával, de az idő hiánya miatt ez nem sikerült. A buddhista vezető a hírek szerint idén szeptemberben Magyarországra látogat.
– Nagyon szeretném kihasználni ezt az alkalmat, mert ő egy olyan nagyság, akiről példát kéne vennie minden embernek. A szeretet és a lét védelméért harcol. Olyan kisugárzása van, ami mindig megnyugtat.

Olvasóink írták

  • 4. katicca 2010. augusztus 01. 14:47
    „Egy általános suliba jártam vele.Atlétikában igencsak középszerű volt,énekesnek jobb.Amúgy egy kimondottan mulya tipikus jó kislány volt,aki árulkodott mindenkire akiben egy kis élet volt.Ennek ellenére kedveltem,jobban mint most,akkor még természetes volt,most olyan mű nő....”
  • 3. provocator 2010. augusztus 01. 11:11
    „Az újságírónő már olyan miliőben nevelkedett, ahol nem az volt a természetes, hogy az ember ragaszkodik a hazájához, hanem az, hogy "EL LEHET MENNI!"
    Különben miért tett volna fel egy ilyen kérdést:
    "- Egy vallomásában azt mondta, hogy elmenetelen soha, hazajövetelen állandóan gondolkodik. Miért ragaszkodik ennyire Magyarországhoz?"”
  • 2. .suhym. 2010. augusztus 01. 04:52
    „"Fiatalkori alma az atletika volt, ma megis a zene repiti a trambulin helyett."

    Hmmmm..... megkerdezhetem, hol hasznalnak (ujabban?) trambulint az atletika nevu sportag berkein belul”
  • 1. cumania 2010. július 31. 20:02
    „Szörnyella ez most is! :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Internetre kerül a Churchill-archívum

A digitalizált archívum több mint egymillió oldalnyi dokumentumot tartalmaz majd, amelyek között… Tovább olvasom