Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Mira Nair filmjével megnyílt a 69. Velencei filmfesztivál

Idén 18 mű vetekszik a legjobbnak járó Arany Oroszlán-díjért.

Mira Nair indiai filmrendezőnő The Reluctant Fundamentalist című alkotásának világpremierjével megnyílt szerda este a 69. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek versenyszekciójában idén 18 mű vetekszik a legjobbnak járó Arany Oroszlán-díjért.

Mira Nair versenyen kívül bemutatott filmjét a rendező mellett a főszereplők közül Kate Hudson, Liev Schreiber és Riz Ahmed is elkísérte a Lidóra. Az indiai alkotó korábbi nagy sikere helyszínére tért vissza azzal, hogy ellátogatott Velencébe: 2001-ben ugyanis az Esküvő monszun idején című munkájával elnyerte a világ legrégebbi filmfesztiváljának fődíját. Sikerének hírét azonban hamar elmosták a hírek: néhány nappal később az al-Kaida terrorhálózat merényletet követett el az Egyesült Államok ellen, New Yorkban - ahol a rendezőnő él - ledőltek a Kereskedelmi Világközpont tornyai.

Mira Nair legújabb filmjének története épp ezekben a napokban kezdődik, és egy fiatal pakisztáni férfiról szól, akire pénzügyi elemzőként fényes karrier vár Amerikában, a New York-i Wall Streeten, de végül a terrorcselekmények után jelentkező vallási türelmetlenség miatt zaklatás és kiközösítés lesz a sorsa, míg végül úgy dönt, hogy visszatér Pakisztánba.

Velencei filmfesztivál: megkezdődik a 69. mustra. Fotó: MTI (galéria)

A rendező filmjének szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: reméli, a The Reluctant Fundamentalist segít abban, hogy párbeszéd kezdődjön a muzulmán világgal kapcsolatos sztereotípiákról, amelyek egyre elterjedtebbek lettek az elmúlt évtizedben.

A dráma Moshin Hamid azonos című regényén alapul. Nair szerint a kötet már önmagában a Nyugat és a Kelet közötti párbeszéd, ő pedig a film révén akar hidat építeni a két világ között.

Az Arany Oroszlánra idén 18 film esélyes, köztük Paul Thomas Anderson vagy épp Brian De Palma, Takesi Kitano, Marco Bellochio és Terrence Malick legújabb műve. A versenyszekcióban szereplő alkotásokról kilenc tagú nemzetközi zsűri dönt Michael Mann filmrendező vezetésével.

Több mint egy tucatnyi film mutatkozik be versenyen kívül, köztük Robert Redford The Company You Keep című politikai thrillere, amelyet a színész-rendező is elkísér Velencébe. A patinás mustra vendégei között lesz a nemzetközi sztárvilágból James Franco, Selena Gomez, Dennis Quaid, Rachel McAdams, Heather Graham, Shia LaBeouf, Winona Ryder, Chris Evans, Rachel Weisz és Javier Bardem is.

A velencei filmfesztivált 1932-ben rendezték meg először, azóta kisebb kihagyásokkal évente tartják. A legjobb rendezést Ezüst Oroszlán-díjjal, a színészeket és a színésznőket Volpi-kupával jutalmazzák a Mostrán.

Korábban írtuk:

Megkezdődik szerda este a 69. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál: a Lidóra várják mások között Robert Redfordot, Julie Christie-t, Ben Afflecket és a fiatalabbak képviseletében Zac Efront, míg a versenyprogramban Terrence Malick, Brian De Palma, Takesi Kitano és Marco Bellochio filmje is szerepel.


A kritikusok szerint az idei fesztivál a szex és a vallás köré épül, a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán-díjra előzetesen Paul Thomas Anderson művét, a The Master címűt, valamint De Palma munkáját, a Passiont tartják a legesélyesebbnek. A The Master sokak szerint a szcientológiai egyház történetének feldolgozása, amelyben Philip Seymour Hoffman alakítja a főszerepet. De Palma krimije két nő veszélyes játékokba torkolló rivalizálásáról szól. A szex és a vallás témáját vegyíti a dél-koreai Kim Ki Duk munkája, a Pieta.

A mustra Mira Nair indiai rendezőnő The Reluctant Fundamentalist című politikai drámájával nyílik meg, a versenyprogramba összesen 18 produkció kapott meghívást.

A fesztiválközönség többek közt Takesi Kitano japán rendező Outrage: Beyond című akciófilmjét, a 71 éves olasz rendező, Marco Bellochio Bella addormenta című drámáját, Olivier Assayas Aprés mai, továbbá Ulrich Seidl Paradises: Glaube és az orosz Kirill Szerebrennyikov Izmenya című munkáját is megtekintheti a versenyfilmek sorában.

Két filmje között szokatlanul rövid szünetet tartva érkezik vissza Európába Terrence Malick, aki Az élet fája című alkotásával tavaly elnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban. Ezúttal To the Wonder címmel forgatott filmet Ben Affleckkel, Rachel Weiszszel és Javier Bardemmel. Mind Malick, mind pedig De Palma filmjében szerepel Rachel McAdams.

Több mint tucatnyi film mutatkozik be versenyen kívül, köztük Robert Redford The Company You Keep című politikai thrillere, amelyet a színész-rendező is elkísér Velencébe.


A fesztivál nemzetközi zsűrijét idén Michael Mann amerikai filmrendező vezeti, de a testület tagja lesz Laetitia Casta egykori szupermodell, César-díjra jelölt francia színésznő, Marina Abramovic szerb művésznő, Samantha Norton brit színésznő, Ursula Maier francia-svájci rendező, olasz kollégája, a rendezés mellett forgatókönyvíróként is tevékenykedő Matteo Garrone, Ari Folman izraeli rendező, forgatókönyvíró, zeneszerző, illetve Pablo Trapero argentin producer, rendező, vágó és Peter Chan (Peter Chan Ho-sun) hongkongi származású producer. Ez a zsűri ítéli oda többek közt a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán-díjat, továbbá a legjobb színésznek és színésznőnek járó Coppa Volpit, azaz a Volpi-kupát is.

A patinás mustra vendégei között lesz a nemzetközi sztárvilágból James Franco, Selena Gomez, Dennis Quaid, Rachel McAdams, Heather Graham, Shia LaBeouf, Winona Ryder, Chris Evans, Rachel Weisz és Javier Bardem is.

A világ legrégebbi filmfesztiválja - amely idén új művészeti vezetőt kapott Alberto Barbera személyében - szeptember 8-án ér véget a díjkiosztó gálával.

A velencei seregszemlét Volpi gróf javaslatára hívták életre, első alkalommal 1932-ben rendezték meg. A második világháború idején háromszor is megtartották - 1940 és 1942 között -, de ezeket nem számítják bele a mustrák hivatalos sorába. Többször előfordult, hogy akár több év is kimaradt, a seregszemlét azonban 1979-től ismét évente rendezik meg. Az Arany Oroszlánt 1949 óta osztják ki. A filmfesztivál manapság a velencei biennále része.

Velencei filmfesztivál: megkezdődik a 69. mustra. Fotó: MTI (galéria)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pucér fotókkal támogatják Harry herceget rajongói

Az elmúlt héten jelentek meg a neten a trónörökösről a Las Vegas-i nyaralásán készült lesifotók,… Tovább olvasom