Délmagyar logó

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 19°C | 30°C Még több cikk.

Mozgássérültté festették a parkolóhelyet egy kocsi körül, majd büntettek

Mozgássérültek számára fenntartott hellyé festettek át egy normál parkolóhelyet Tel-Avivban egy autó körül, hogy megbüntethessék tulajdonosát.
Az egész pacsmagolás röpke öt percig tartott. A két önkormányzati alkalmazott villámgyorsan felpingálta a gépkocsi mögé a kerekes székes ikont, majd átfestette a normál parkolóhely kereteit jelző kék-fehér csíkokat a mozgáskorlátozottak számára fenntartott szürkére. Utána elvontatták az autót, a tulajdonosnak pedig ezer sékel - 60 ezer forint - büntetést postáztak.


Csakhogy törököt fogtak. Az autó gazdája meglehetősen harcias nő és találékony. Kiderítette, hogy egy köztéri kamera felvette az esetet, a felvételt megszerezte, és közzétette a világhálón.

Az önkormányzat erre sürgősen bocsánatot kért, elengedte a bírságot, és súlyos hibának minősítette az esetet. A nőnek azonban ez kevés. "Öt perc alatt bűnözőt csináltak belőlem! Nem tervezem, hogy befogom a számat, és lenyugszom! Pert indítok az igazságtalanság és a lelki stressz miatt!" - idézte a Metro című brit újság.

Olvasóink írták

  • 3. Jozsoci 2013. február 08. 02:29
    „Nincs ennél fontosabb hír? Igaz, ehhez dolgozni is kéne, kimenni Üllésre, Zsombóra, Algyőre stb, és az ottani eseményekről beszámolni. Én előfizető is vagyok, de roppant irritál, hogy csongrádi, meg szentesi cikkek vannak az újságban, holott ez a Délvilág reszortja lenne. Ugyanakkor a Szeged kistérségről néma csend, és hullaszag.”
  • 2. rt0831 2013. február 07. 14:24
    „1. tatam
    Egy kis földrajzi ismeret nem ártana neked sem!”
  • 1. tatam 2013. február 07. 13:51
    „És ezt tegnap hogyan is adta elő az összes rádió?? Az autó alá festették fel a jelet! Nem ám mögé, hanem alá!! Ennyit a pontos tájékoztatásról! (megjegyezném, azért vannak ennél nagyobb gondok is kis hazánkban, nem azt kellene propagálni, hogy a Holt-tenger partján hogyan parkolnak!!)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasárnap kezdődik a házasság hete

Vasárnap kezdődik a Bálint-naphoz kapcsolódó házasság hete, amit világszerte 21 országban rendeznek… Tovább olvasom