Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Okostelefon alkalmazással találhatnak haza a kóbor kutyák

Az utcán kóborló ebek és gazdáik egymásra találását, valamint a kóbor kutyák gazdákhoz kerülését segíti a Vigyél Haza nevű, okostelefonokra letölthető applikáció, amelyhez a nyár vége óta már több mint 5000 felhasználó és 16 állatvédő szervezet csatlakozott.
A Vigyél Haza Alapítvány és a Telenor augusztus 28-án indította el az egyelőre androidos telefonokon elérhető alkalmazását, hogy gyors segítséget nyújtson az utcán kóborló vagy elveszett állatoknak és gazdáiknak.

Az applikációt alig másfél hónap alatt több mint 5000-ren töltötték le, és csaknem 2000 felhasználó azonnal regisztrálta saját kutyájának adatait is. A program elveszett kutya funkciójában 30 alkalommal töltöttek fel utcán, gazda nélkül kóborló kutyát, 54 ebet pedig ideiglenesen be is fogadtak jó szándékú állatbarátok.

Óvári András, a Vigyél Haza Alapítvány alapítója az MTI-nek elmondta: a tervek szerint még ebben az évben elkészül a program PC-re fejlesztett változata, az iOS alkalmazáshoz egyelőre még támogatókat keresnek.

A naponta frissülő adatbázisban testméret, nem, vagy akár földrajzi elhelyezkedés szerint is kereshetők az ebek.
A naponta frissülő adatbázisban testméret, nem, vagy akár földrajzi elhelyezkedés szerint is kereshetők az ebek.

Az állattartók a program segítségével egyrészt rögzíthetik saját kutyáik adatait, fotóját és lakhelyét egy adatlapon, amely néhány gombnyomással megosztható a legnépszerűbb közösségi portálokon, ha állatuk elkóborol. Emellett a rendszer azonnali értesítést küld valamennyi felhasználónak a kutya elvesztésének két kilométeres körzetében.

A program tartalmaz továbbá egy kóborkutya-bejelentés funkciót is, amelynek segítségével a felhasználók egyszerűen és gyorsan jelenthetik be az utcán látott kóbor állatokat: a felületre fel lehet tölteni a gazdátlan eb fényképét, küllemére és viselkedésére vonatkozó adatokat, a rendszer pedig rögzíti a bejelentés GPS koordinátáit. Az információk segítséget nyújtanak az elszökött állatokat kereső tulajdonosoknak, valamint a rendszerhez csatlakozott menhelyeknek is.

Az örökbefogadás menüpont a leendő gazdákat segíti: ide a rendszerhez csatlakozott állatmenhelyek tölthetik fel gazdára a váró kutyák adatait. A naponta frissülő adatbázisban testméret, nem, vagy akár földrajzi elhelyezkedés szerint is kereshetők az ebek.

Olvasóink írták

  • 1. kumisz 2013. november 02. 09:02
    „Nagyon jó, remélem sokan csatlakoznak a rendszerhez. A csúcs az lenne, ha a beültetett csip alapján a kutya gazdájának a készülékére küldene üzenetet, akkor legalább kézzelfogható eredménye a csippezésnek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szexi lány árnyékolta be a celebeket - fotók

Velencei bált szerveztek Románia celebjeinek, ám egy ismeretlen nő ellopta a showt, mindenkinél kihívóbb öltözetével. Tovább olvasom