Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Összeesküvés az ÖsszeEsküvőkben: Mása mégsem vált még el

A hét legizgalmasabb eseményének a Döntésnek kellett volna lennie, de Mása házassága immáron három napja borzolja a kedélyeket. A szövevényes ügybe ő maga is egyre jobban belegabalyodik.
Hétfő este még úgy tűnt, minden egyértelmű Mása házasságával kapcsolatban: valaki felvetette, hogy az a válás, amiről az ÖsszeEsküvők menyasszonyjelöltje beszélt, valójában nem is történt meg, az érintett viszont határozottan állította, hogy papírokkal tudja igazolni a történetet.

Kedden már árnyaltabbá vált a helyzet, amikor hazament és azzal szembesült, hogy tényleg nem tudja előhúzni azokat a papírokat, amelyek tisztára mosnák őt, akkor azt mondta, azért, mert a folyamat elindult, de hiába jelentek meg volt (?) férjével együtt minden tárgyaláson, a végső határozat valamiért mégis késik.

Fotó: tv2.
Fotó: TV2.

A TV2 ekkor megígérte, hogy minden segítséget megad az ügy megnyugtató rendezéséhez, ám azt valószínűleg még ők maguk sem tudták, hogy szerdán újabb csavar kerül a mesébe. Néhány kérdés után maga Mása is belezavarodott a történetbe, egyszer azt mondta, a válás lezajlott, csak a papírok hiányoznak, aztán finomította, eszerint elindult a folyamat, de valahol félúton megakadt, végül kiderült, hogy bár állítása szerint a válópert ő beadta, de az eljárás el sem indult.

"Nem indult el a folyamat, viszont el szeretném indítani és mindent meg szeretnék tenni azért, amiért a végén függetlenedhetek" - jelentette ki akkor, amikor csak egy kamerával ült szemben, a játékostársak legnagyobb döbbenetére. Ezek után nem kevésbé megdöbbentő módon Ircsi kivételével az összes anyós és fiaik mégis úgy szavaztak, hogy adnak Másának egy már nem is tudni, hányadik esélyt, igaz, Ircsi fia, Csoki hozzátette, nem látja sok értelmét a maradásának.

Mása mégis maradt, Ircsi és Csoki bentléte viszont veszélybe került, miután a lányok többsége őket jelölte ki Norbi és Ildi pénteki ellenfelének. De az elmúlt napok eseményei alapján szinte lehetetlen megjósolni, hogy ennek az ÖsszeCsapásnak mi lesz a végeredménye, mert úgy tűnik, hogy bármikor történhetnek váratlan fordulatok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hazánkban forgatják az új Die Hard-ot

A Bruce Willis főszereplésével készült Die Hard-filmsorozat ötödik részét várhatóan 2012 elején… Tovább olvasom