Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Pordán Petra: A képernyőn is segít a rutinom!

Pordán Petra ugyan még csak néhány hete szegődött a Sláger TV-hez, de ennek ellenére már nagyon jól beilleszkedett a csapatba. Tücsivel együtt a Halló, Angyalok! című élő kívánságműsort vezetik, amelynek során Petrának sokszor szüksége van az élő adásokban megszerzett korábbi tapasztalataira, rutinjára.
A Sláger TV Halló, Angyalok! című élő kívánságműsorában Pordán Petra és Tücsi péntek és szombat esténként teljesítik a zenei kívánságokat. A műsorban a retro és a legújabb slágereken kívül érdekes témák, meglepő fordulatok, hatalmas nevetés és fergeteges buli hangulat is várja a nézőket. Pordán Petra válogatja össze a kérhető dalok listáját, emellett pedig rutinosan kezeli a váratlan helyzeteket is. Azonban akadt már olyan pillanat is, amikor minden szakértelmére szüksége volt.

- A Halló, Angyalok!-ban mindig nagyon jó a hangulat, nagyon szeretem a műsort. Viszont mivel ez egy élő adás, ahová sokan betelefonálnak, ezért bármikor előfordulhat olyan szituáció, amelyre megfelelően kell reagálni. Mondjuk éppen emiatt áll hozzám közel a műfaj - a spontán helyzeteknek és az adrenalinnak sajátos varázsa van. Múltkor például a tündérmesékről beszélgettünk, és az egyik férfi betelefonáló azzal hívott fel, hogy ha mesehős lehetne, akkor ő Varázsceruza szeretne lenni. Nem bírtam ki nevetés nélkül ezt a megjegyzést, és persze Tücsire is átragadt a jókedvem. Így hatalmas nevetés lett a vége, és mivel ez ragadós, szerintem a nézők is nagyon jól szórakoztak - árulta el Petra, akinek a minap műsorvezető társát is sikerült meglepnie.
A Sláger TV Halló, Angyalok! című élő kívánságműsorában Pordán Petra és Tücsi péntek és szombat esténként teljesítik a zenei kívánságokat.
A Sláger TV Halló, Angyalok! című élő kívánságműsorában Pordán Petra és Tücsi péntek és szombat esténként teljesítik a zenei kívánságokat.

- Tücsinek nemrég volt a születésnapja, és ennek alkalmából meglepetéssel készültünk a Halló, Angyalok!-ban Úgy tettem, mintha rosszul lennék, nagyon köhögtem és kimentem a stúdióból. Láttam Tücsin, hogy nem tudja, mit kezdjen a helyzettel, aggódott értem, de állta a sarat és vitte tovább a műsort. Pár perc múlva egy hatalmas virágcsokorral tértem vissza - mesélte Petra, aki azt is hozzátette, hogy a Sláger TV adásában műsorvezető társával igyekeznek a nézőket is beavatni a közös poénjaikba.

- Tücsi például nagyon szeret énekelni, de nem mindig találja el a megfelelő hangokat. Ő pedig rendszeresen azzal ugrat engem, hogy mivel idősebb vagyok nála, biztos jobban tudom a régebbi slágereket. Megkönnyíti a közös munkát, hogy barátnők vagyunk, és nagyon jól ismerjük egymást - mesélte a csinos műsorvezető, akire a közeljövőben új feladatok várnak a Sláger TV-nél.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Will Ferrell az Északi-sarkra készül

Will Ferrell az Északi-sarkra készül
A világhírű színész új vígjátékában egy 1968-as sikeres expedíció tagját játssza. Tovább olvasom