Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Rihanna ˝jól odatette˝: teltház, gigantikus hangulat a koncerten - galéria

Rihanna a világ egyik legizgalmasabb és legtehetségesebb előadója. Ezt élő koncertjeivel ugyanúgy bizonyítja, mint lemezeivel.

Loud elnevezésű új turnéja a leglátványosabb és legnagyobb színpadi show, amit valaha csinált, igaz így sem egy Rammstein, de talán nem is várja el ezt tőle senki. Szeptemberben indult koncertsorozata csütörtökön ért a Budapest Sportarénába.

Az énekesnő karrierjében az igazi áttörést mégis a 2007-ben megjelent harmadik album, a Good Girl Gone Bad című anyag jelentette, amelyen olyan slágerek voltak, mint Take A Bow, Disturbia, Don’t Stop The Music, Hate That I Love You, illetve a listák éléről hetekig elmozdíthatatlan Umbrella. Ezzel a lemezzel Rihanna végérvényesen megvetette lábát a legnagyobb sztárok között. 2009-ben ismét a slágerlisták élére került Rated R című anyagával, amelyről a Rude Boy, a Hard és a Russian Roulette dalok is nemzetközi sikerré váltak.

Galéria!


Tavaly Only Girl (In The World) kislemeze ismét kirobbanthatatlan volt a slágerlisták éléről, amelyet a What’s My Name? című dal és a Loud album követett. Bár még csak most tölti be 23. életévét, de Rihanna máris több mint 30 millió eladott albummal büszkélkedhet. Összesen tizenöt Grammy jelölése – ebből négy idén -, eddig három Grammy-, tucatnyi American-, MTV-, World Music díja van.

Nos egy ilyen biográfiával büszkélkedő előadó sem biztos, hogy egy órás késést megengedhet magának, bennfentes információk szerint egy kicsit elszunyókált az Arénában. Ennek ellenére a a borsós jegyárak ellenére is csordultig telő Sportaréna egy igazán kellemes koncertet láthatott csütörtök este, az énekesnő pedig legnagyobb slágereit húzta elő a tarsolyból.

Britney Spears személyében Grammy díjas előadó idén már okozott csalódást, azonban Rihanna koncertjében sok kivetnivalót, még a kritikusok sem biztos, hogy találtak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemsokára befejeződik a legdrágább német film forgatása

A végéhez közelednek az eddigi legdrágább német mozifilm, a Cloud Atlas (A felhőatlasz) forgatási… Tovább olvasom